24 ÓRA

Vágólapra másolva!
2007.10.03. 23:14
Címkék

Büntetett az MLSZBüntetett az MLSZ

BUDAPEST. Nyolc, NB II-ben szereplő labdarúgó kapott eltiltást az MLSZ fegyelmi bizottságától piros lapos figyelmeztetések miatt, közülük Edouard Ndjodo (FTC) és Györe Barnabás (Barcs) két bajnoki mérkőzésen nem szerepelhet. Az FC Fehérvárt 200 ezer forintra büntette a testület a Velence elleni Magyar Kupa-mérkőzésen történt szurkolói rendbontások miatt.

Megvan az utód

DIÓSGYŐR. Vágó Attila csütörtöktől irányítja a lemondó Pajkos János helyett a DVTK edzéseit. A távozó Vágó Attila utódja Protity Sándor lett az NB III Tisza-csoportjában szereplő Tisza Volánnál.

Új klubigazgató

SZOMBATHELY. Tóth Miklóst, a Haladás korábbi játékosát (1995 és 1999 között 116 alkalommal szerepelt a csapatban) nevezték ki az NB II Nyugati csoportjában szereplő együttes klubigazgatójának. Feladata a menedzseri munka ellátása, továbbá a kapcsolattartás lesz az Illés Béláról elnevezett futballakadémiával, illetve a sajtó képviselőivel.

Megdicsért helyszín

AUSZTRIA. Michel Platini, az UEFA elnöke szerint a bécsi Ernst Happel Stadion tökéletes helyszíne lesz a jövő nyári osztrák-svájci Eb döntőjének. A francia sportvezető ausztriai körútján beszélt elismerően az ötvenezer férőhelyes létesítményről, amelyet 1986-ban újjáépítettek, s folyamatosan korszerűsítenek.

Pályán a légiós

VECSÉS. Megkapta vízumát és a sportorvosi igazolást Adam Djeke, így mostantól pályára léphet a Vecsési FC-ben. Az NB II Keleti csoportjában szereplő egyesület még a nyáron szerződtette a magyar apától és horvát édesanyától származó 21 esztendős középpályást, ám tartózkodási engedély hiányában eddig nem segíthette csapatát.

Csapatot vett az egyház

OLASZORSZÁG. Nyolcvanszázalékos tulajdonrészt vásárolt a katolikus egyház az Anconában. Az együttes jelenleg listavezető az olasz harmadosztályban, de a Vatikán azt szeretné, ha a gárda minél hamarabb visszajutna az élvonalba, ahonnan 2004 nyarán esett ki.

Távozhat a sztár

OLASZORSZÁG. Elhagyhatja a Juventust Alessandro Del Piero, mert továbbra sem tudott megállapodni csapatával szerződésének meghosszabbításáról. Alessio Secco sportigazgató szerint nincs kizárva, hogy elveszítik a támadót. A tárgyalások részleteit egyik fél sem hozza nyilvánosságra.

Legfrissebb hírek

Sportlövő vk: Döntős magyar helyezések

Egyéb egyéni
13 perce

Olaszországban is csatázhatunk a vb-részvételért – a pótselejtezőn át pokolian nehéz út vezethet Amerikába

Magyar válogatott
22 perce

Messi, Haaland, Bryant, Ronaldo – velük készül visszavonulására a legendás pankrátor

Egyéb egyéni
46 perce

Visszavonult a világbajnok kapus

Francia labdarúgás
1 órája

Szatmári András: Küzdök tovább magamért, az edzőmért, a helyemért a csapatban

Egyéb egyéni
1 órája

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
1 órája

A Puskás Arénában voltak a legtöbben a szeptemberi, európai vb-selejtezőkön

Foci vb 2026
1 órája

Birkózás: formálódik az ígéretes generáció az utánpótlásban

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik