Karrierje csúcsán

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
2007.09.30. 00:32
Címkék
Élete és a magyar kerékpársport legfényesebb érmét szerezte Bodrogi László csütörtökön a stuttgarti világbajnokság egyéni indításos időfutamversenyén, hiszen 2000-es vbbronzérme után ezúttal ezüstöt akasztottak a nyakába a győzelmi dobogón.

Bodrogi László eddig talán a 2000-es évet tekintette élete legszebb esztendejének, hiszen ekkor szerződött profi csapathoz (Mapei-Quick Step), és az ősszel bronzérmet szerzett a franciaországi világbajnokság időfutamversenyén. Csütörtöktől azonban már biztosan az idei lesz a legkedvesebb éve – világbajnoki ezüstérmesként ez nem is lehet kétséges.

A két világbajnoki siker között eltelt hét évben Bodrogi megjárta a poklot. Sokan bírálták őt itthon is, és az eredmények sem úgy jöttek, ahogyan azt elvárta magától. Két éve csapatot váltott, s immár harmadik éve a francia Crédit Agricole gárdáját erősíti. Sőt nyáron újabb egyéves szerződést kötött a profi csapattal.

Kérdés persze, hogy így, világbajnoki ezüsttel a nyakában nem tudott volna jobb, még profibb csapathoz szerződni.

Az tény: a francia gárdából a norvég Thor Hushovd és Bodrogi László toronymagasan kiemelkedik. Mindketten világklasszisok saját műfajukban. Hushovdot a sprinterek között jegyzik igen magasan, míg a magyar kerekest az egyéni időfutamokon. Nem véletlen tehát, hogy a stuttgarti világbajnokságon Bodrogi 65.-ként indult, vagyis mindössze négy kerekes rajtolt utána.

Jövőre várhatóan még kevesebben...

Addig azonban még hátravan az idei világbajnokság mezőnyversenye, amelyet vasárnap rendeznek. A 267.4 kilométeres etap ugyan rejteget kisebb-nagyobb emelkedőket, ám Bodrogi az időfutam során bizonyította: nem okoz számára akkora nehézséget egy-egy orom, mint korábban. Bodrogi a csütörtöki nap után érthetően nem nagyon fogadkozott a vasárnapi mezőnyverseny előtt, bár nem tagadta, megpróbál részt venni egy szökésben, és aztán meglátja, ez mire lehet elegendő.

Tavaly Salzburgban Bodrogi 19. lett a vb mezőnyversenyében (akkor az időfutam során is ugyanezen a helyen zárt), ezúttal számszerű latolgatásokba nem bocsátkozott.

Mint mondta, elsődleges célja az volt, hogy az időfutamon bizonyítson. Ez fényesen sikerült neki. Ami ezután következik, már csak ráadás lehet…

Legfrissebb hírek

„Akadémiánk szimbóluma” – Carvajal 23 év után elhagyja a Real Madridot

Spanyol labdarúgás
25 perce

Golf: pazar gurítás 20 méterről, több mint 100 év után angol győztes a PGA-bajnokságon

Egyéb egyéni
37 perce

Újra használhatják zászlójukat és himnuszukat az orosz tornászok

Torna
38 perce

Mindenben megegyeztek, már csak aláírni kell: Mourinho lesz a Real Madrid edzője

Spanyol labdarúgás
45 perce

Heti program: Európa-liga-döntő, zárul a PL, a La Liga és a Serie A

Európa-liga
1 órája

Tuboly Máté bekerült a Niké Liga tehetségeinek válogatottjába

Minden más foci
1 órája

NB I: 12 év után nyert újra magyar edző, 20 év után ismét újpesti a gólkirály

Labdarúgó NB I
1 órája

Kick-box vk: a tíz magyar aranyból négyet Bumba Mason szerzett

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik