Bodrogi célja: végigmenni!

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
2007.09.30. 00:32
Címkék

A stuttgarti világbajnokság záró napján a férfiak mezőnyversenyét rendezik meg. A 267.4 kilométeres etap során a versenyzők 14 kört tekernek a német városon belül, és éppen ez az, ami egyúttal a viadal nehézségét adja. A 19.1 kilométeres körben ugyanis két kifejezetten kemény emelkedő vár a kerekesekre – tizenhárom és nyolcszázalékos meredekségű. Nem lesz tehát könnyű dolga a versenyzőknek, köztük a csütörtöki időfutamon ezüstérmet szerző Bodrogi Lászlónak sem. A 198 tagú mezőnyben Bodrogi egyedüli magyarként indul majd, így aztán senki másra nem számíthat, csak saját magára.

„Nagyon nehéz etap vár ránk, senki sem mehet biztosra – latolgatta az esélyeket Bodrogi László. – Mindenképpen szeretném teljesíteni a távot, de ez sem lesz könnyű, egyrészt a hossza, másrész a nehézsége miatt. Persze az sem mindegy, hányadik helyen érkezem célba. Az elsődleges tervem az, hogy az élbollyal együtt érjek célba. Azt gondolom ugyanis, hogy több részre szakad majd a mezőny, és sokan lesznek, akik idő előtt kiszállnak.”

A Crédit Agricole magyar kerekese azt is elmondta, hogy már a világbajnokság előtt tudta: a mezőnyverseny során nemigen teremhet babér a számára. Az időfutamon megszerzett ezüstérem után ez még inkább így van.

„Ez nem jelenti azt, hogy nem motiválna, hogy a világbajnokságon tekerek. De nincsenek illúzióim. Ha az első ötven között érek a célba, akkor már elégedett leszek” – tette hozzáBodrogi László.

A magyar profi jóslatát hallva és a mezőnyverseny térképét látva szinte megjósolhatatlan, kik azok, akik odaérhetnek a világbajnoki dobogó közelébe. Ha a mezőny együtt marad, a végén a sprinterek juthatnak főszerephez, ha azonban Bodrogi jóslata válik be, és több kisebb csoportban érkeznek célba a versenyzők, egy jó időpontban megválasztott szökés lehet a nyerő.

Legfrissebb hírek

„Akadémiánk szimbóluma” – Carvajal 23 év után elhagyja a Real Madridot

Spanyol labdarúgás
24 perce

Golf: pazar gurítás 20 méterről, több mint 100 év után angol győztes a PGA-bajnokságon

Egyéb egyéni
36 perce

Újra használhatják zászlójukat és himnuszukat az orosz tornászok

Torna
37 perce

Mindenben megegyeztek, már csak aláírni kell: Mourinho lesz a Real Madrid edzője

Spanyol labdarúgás
44 perce

Heti program: Európa-liga-döntő, zárul a PL, a La Liga és a Serie A

Európa-liga
1 órája

Tuboly Máté bekerült a Niké Liga tehetségeinek válogatottjába

Minden más foci
1 órája

NB I: 12 év után nyert újra magyar edző, 20 év után ismét újpesti a gólkirály

Labdarúgó NB I
1 órája

Kick-box vk: a tíz magyar aranyból négyet Bumba Mason szerzett

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik