Történelmi ezüstérem

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
2007.09.28. 00:02
Címkék
Bodrogi László ezüstérmet szerzett a stuttgarti vb időfutamversenyén, és ezzel a magyar kerékpársport legjobb világbajnoki eredményét érte el. A másik magyar induló, Madaras Zoltán a 67. helyen végzett.

Ha Stuttgart és világbajnokság, akkor magyar ezüstérem. Azzal a különbséggel, hogy míg szeptember elején kicsit búslakodtunk Berki Krisztián lólengésben elért második helye miatt (mint ismert, ezzel Berki nem szerezte meg az olimpiai indulás jogát), addig csütörtökön felhőtlenül örülhettünk Bodrogi László teljesítményének.

A Crédit Agricole profija ugyanis a magyar kerékpársport eddigi legfényesebb érmét szerezte meg a vb időfutamversenyén, így 2000 után ismét dobogóra állhatott – ráadásul egy fokkal feljebb, mint hét évvel ezelőtt. Bodrogi úgy vágott neki a stuttgarti világbajnokságnak, hogy célként a legjobb tíz közé jutást tűzte ki maga elé, és csak halkan tette hozzá, hogy még jobb lenne az első ötben végezni.

Aztán a végeredmény minden elképzelését felülmúlta…

Pedig látva az időfutam térképét, kicsit félthettük Bodrogi Lászlót, hiszen a 44.9 kilométeres etap bizony inkább dimbesdombos volt, mint sík, és a befutónál viszonylag meredek két kilométer várt a kerekesekre. Ráadásul az eső is szakadt, így aztán okkal voltunk óvatosak.

Ám Bodrogi rácáfolt mindenre. Az eső ugyan elállt, így ezzel nem kellett megküzdenie, ám az emelkedőkkel és a rendkívül erős mezőnnyel igen. Az első kilométereken még nem „melegedett” be Bodrogi, a táv felénél azonban már a képzeletbeli dobogó harmadik fokára lépett. Az nyilvánvaló volt, hogy a címvédő svájci Fabian Cancellarát ezen a napon sem győzheti le senki, de sokáig úgy tűnt, a holland Stef Clement is verhetetlennek bizonyul. Sőt a harmadik ellenőrző pontnál még a Vuelta első időfutamát éppen Bodrogi előtt megnyerő Bert Grabsch is „betüremkedett” a képbe.

„Végig tudtam, hogy hol állok éppen a versenyben, mert rádión tájékoztattak. Mentem, ahogy bírtam” – mondta el Bodrogi. És valóban. Ahogyan azt már megszokhattuk tőle, ezúttal is az utolsó kilométereken robbantott, és emelkedő ide, fáradtság oda, a legjobb idővel ért célba. Vagyis Clement előtt. „Tudtam, hogy Cancellara nagyon jól megy, így aztán nekem már csak az volt a feladatom, hogy Clementet megszorítsam, netán megelőzzem” – folytatta Bodrogi.

A netánból valóság lett, mindez pedig ezüstérmet jelentett a magyar fiúnak. Fabian Cancellara szenzációs időt tekert, 52.06 másodperccel jobbat, mint Bodrogi – de ez, látva a tempóját, várható is volt. A svájci tehát megvédte világbajnoki címét, de ami a mi szempontunkból ennél sokkal fontosabb, Stuttgartban csütörtökön az eredményhirdetésénél a műsorközlő azt harsogta világgá: a világbajnokság férfi időfutamának ezüstérmese Bodrogi László!

„Nagyon boldog vagyok, nem is találok szavakat – értékelt Bodrogi. – Ugyan még hátravan a vasárnapi mezőnyverseny, azért kisebb ünneplést most is csapunk. Leginkább arra vágyom, hogy egyek egy jót.”

Az időfutam másik magyar indulója, Madaras Zoltán, a P-Nívó Betonexpressz 2000 kerekese a 67. helyen végzett.

Legfrissebb hírek

„Akadémiánk szimbóluma” – Carvajal 23 év után elhagyja a Real Madridot

Spanyol labdarúgás
26 perce

Golf: pazar gurítás 20 méterről, több mint 100 év után angol győztes a PGA-bajnokságon

Egyéb egyéni
37 perce

Újra használhatják zászlójukat és himnuszukat az orosz tornászok

Torna
38 perce

Mindenben megegyeztek, már csak aláírni kell: Mourinho lesz a Real Madrid edzője

Spanyol labdarúgás
46 perce

Heti program: Európa-liga-döntő, zárul a PL, a La Liga és a Serie A

Európa-liga
1 órája

Tuboly Máté bekerült a Niké Liga tehetségeinek válogatottjába

Minden más foci
1 órája

NB I: 12 év után nyert újra magyar edző, 20 év után ismét újpesti a gólkirály

Labdarúgó NB I
1 órája

Kick-box vk: a tíz magyar aranyból négyet Bumba Mason szerzett

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik