Gera Zoltán príma passzban

SZ. A.SZ. A.
2007.09.23. 00:33
Címkék

Két jó napon van túl Gera Zoltán: miután pénteken az UEFA törölte a Törökország–Magyarország Eb-selejtezőn kapott piros lapját, szombaton klubcsapata, a West Brom nyert, ráadásul a középpályás jó játékának is köszönhetően. Gera Zoltán ugyanis a legtöbb WBA-akcióban benne volt a Scunthorpe ellen: akadt jó beadása, indítása, lekészítése, gólt ígérő fejese, valamint szerelése – minden, ami a kimagasló produkcióhoz kell. A WBA nyert, pedig a szünetben még hátrányban volt. A fordulás után azonban néhány perc alatt egyenlített, és mire a hajrához értek a felek, már kettővel vezetett. Ezért az sem számított igazán, hogy az utolsó percben a birminghami alakulat kapott egy gólt, 3–2es sikerével a West Bromwich a Scunthorpe kilenc hónapos hazai veretlenségi szériájának vetett véget! Erről azonban lemaradt egy sor „Baggies”-szurkoló, mert a WBA számára fenntartott 2100 jegyet egy szempillantás alatt elkapkodták. Akik viszont nem jutottak tiketthez, azokat szigorúan figyelmeztette a klub, hogy ne is kíséreljék meg az utazást, nem éri meg a szekatúra. Az eredmény és a teljesítmény láttán lehet, hogy mégis megérte volna...

A válogatott csapatkapitánya, Gera Zoltán mellett viszont nem nagyon lehetett vidám magyar arcot látni szombaton, mert csak Ferenczi István volt még győztes csapat tagja.

Legfrissebb hírek

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
4 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
4 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
5 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
5 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
6 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
6 órája

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
6 órája