A svédek lettek a befutók

A. Z.A. Z.
2007.09.23. 00:33
Címkék

A korábban kilenc alkalommal (legutóbb 2002-ben) Acsoportos világbajnokságot rendező Svédország 2013-ban ismét vendégül láthatja a földkerekség legjobb válogatottjait, miután a vancouveri kongreszszuson így döntött a Nemzetközi Jégkorong-szövetség vezérkara. Harmadszor pályázó hazánk ezúttal is lemaradt (a szavazás már az első körben eldőlt, a svédek ugyanis 70, a fehéroroszok 15, a magyarok nyolc, a csehek pedig három voksot kaptak, míg a lettek korábban visszaléptek), mindazonáltal kesergésre semmi ok, ez volt a papírforma. „Nem vagyok boldog, de el kell ismerni, a svédeké volt a legjobb, legerősebb pályázat – mondta az MTInek Studniczky Ferenc, a magyar szövetség elnöke. – A mi kandidálásunk gyenge pontja, hogy a válogatott még nem jutott fel az élvonalba, ugyanakkor elismerik, hogy jó úton járunk. Mindenki ismer már minket, harmadik alkalommal pályáztunk, és egyre jobbak vagyunk. Bízom benne, hogy a 2014-es vb-re is jelentkezünk.” Abban az évben téli olimpiát is rendeznek, s ekkor az „alvó” nagyhatalmak mellett könnyebb befutni. Nem jó hír viszont, hogy az IIHF azt tervezi: 16 helyett 14 csapat vesz részt a jövőben a vb-n.

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: az FTC El-, az ETO Kl-meccset játszik; Milák és Kós összecsap 100 pillangón a vizes Eb-n

Minden más foci
4 órája

Pigniczki Fanni az 59. helyen áll egyéni összetettben az rg-vb-n

Torna
5 órája

Csúcs ez a Kós!; Halász Bence: Katzberg azért nem ijedt meg

E-újság
5 órája

Transzferguruból pénzhajhász influenszer? – Cselőtei Márk publicisztikája

Minden más foci
5 órája

A végselejtezésért, előre! – Malonyai Péter jegyzete

Európa-liga
5 órája

A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a terepraliversenyt Várpalotán

Egyéb autó-motor
5 órája

Groningenbe igazol Csinger Márk – sajtóhír

Labdarúgó NB I
6 órája

Felkészülés: szűkösen, de megnyerte a Real Madrid a La Liga-főpróbát

Spanyol labdarúgás
6 órája