Zalaegerszegen az elit

GYÖNGYÖSI BALÁZSGYÖNGYÖSI BALÁZS
2007.09.20. 00:05
Címkék

Csütörtöktől vasárnapig Zala egerszeg 38. alkalommal ad otthont a legrangosabb hazai felkészülési tornának, a Göcsejkupának. A férfiaknál a ZTE, a nőknél pedig a Pécs a legeredményesebb, eddig mindkét együttes kilencszer hódította el a trófeát. A baranyaiaknak jó esélyük van a tizedik tornagyőzelemre, ehhez a házigazda Zala Volán mellett a Szolnoki NKK-t és a BSE-t kell megelőzniük. A városmajoriak az utolsó pillanatban ugrottak be a szereplést sérülések miatt lemondó Szeviép-Szeged helyére.

A nyolctagú férfimezőnyből hasonló okok miatt marad távol a Körmend, a vasiak helyét a Soproni sÖrdögök veszi át. A nők csak pénteken, a férfiak viszont már csütörtökön pályára lépnek, a csoportmérkőzések után vasárnap a keresztbejátszás dönt a végső helyezésekről. A román elsőosztályú Marosvásárhely mellett hét NB I-es csapat lép parkettre.

„Ez a torna a felkészülés fontos állomása, kiderül, ki hol tart, lassan a játékoskeretek is mindenütt véglegessé válnak. A próbajátékon lévők számára vízválasztó a Göcsej-kupa” – mondta Villányi Antal főszervező. Szavait alátámasztja az a tény, hogy a Szolnoki Olaj tavaly csupán az ötödik helyen zárt Zalában, a gyenge szereplés pedig a korábban Pakson is megforduló Terrence Davis szerződésébe került.

A helyére egy másik amerikait, Vernard Hollinst igazolták a Tisza-partiak, aki kulcsszerepet játszott a bajnokság megnyerésében.

Legfrissebb hírek

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
2 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
2 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
2 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
2 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
3 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
3 órája

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
3 órája