Történelmi napok Rióban

RÁC BENEDEK BALÁZSRÁC BENEDEK BALÁZS
Vágólapra másolva!
2007.09.17. 17:19
Címkék

Az érmek számát magyar szem pontból nézve a Rio de Janeiró-i minden idők legsikeresebb világbajnoksága. A csúcs eddig két dobogós helyezés volt (két évvel ezelőtt Braun Ákos arany-, Ungvári Miklós pedig bronzérmet szerzett), Brazíliában már négynél jár a magyar küldöttség, és egy nap még hátravan! A szombati versenynapon (amely magyar idő szerint vasárnap hajnali négy órakor ért véget) Baczkó Bernadett (57 kg) és Ungvári Miklós (66 kg) is bronzérmet, valamint azzal járó olimpiai kvótát szerzett.

Ungvári Miklós sorsolását látva mindenki elborzadt. Az Európa-bajnok ugyanis kezdetként a súlycsoport egyik legnagyobb alakját, az elmúlt két Eb-t megnyerő grúz Zaza Kedelasvilit kapta ellenfélül, s az ágra még japán és kubai versenyző is jutott. A KJC dzsudokája nyitányként vazaarival búcsúztatta Kedelasvilit, majd a tizenhat között a japán Akimoto Hirojuki is fejet hajtott előtte, ám ezen a meccsen kezdődtek el a bajok. Ungvárinak ugyanis meghúzódott a háta, így kellett megvívnia az olimpiai bronzérmes kubai Yordanis Arencibia elleni csatát, amelyet ipponnal elveszített, miközben megroppant a térde. A bal lábában a belső porc sérült meg. Csoda, hogy a vigaszágon tovább tudott menetelni.

„Nagyon felszívtam magam, nem foglalkoztam a sorsolással. A negyeddöntőbeli vereség és a sérülés visszavetett, de valahogyan sikerült kiharcolnom a kvótát” – mondta Ungvári Miklós.

Baczkó Bernadettről sem szabad elfeledkezni. A KSI 21 éves dzsúdósa kellemes meglepetést szerezve az elődöntőig menetelt, miközben legyőzte az olimpiai bajnoki címvédő német Yvonne Bönischt, majd az Európa-bajnok francia Barbara Harelt is. Bár az elődöntőben nem bírt a súlycsoport legjobbjával, az olimpiai, világ- és hatszoros Európa-bajnok spanyol Isabel Fernándezzel, a bronzmeccsen vigasztalódhatott, a dobogóért jukóval verte meg a finn Nina Koivumakit.

A világbajnokság záró napján három magyar versenyzett, a 48 kilós Csernoviczki Éva, a 60 kilós Burján László, valamint az abszolút kategóriában induló Bor Barna lapzártánk után lépett tatamira.

Legfrissebb hírek

Milánó 2026: norovírus fertőzött meg finn női hokisokat

Jégkorong
7 perce

Minden jel arra mutat, hogy Vonn rajthoz áll vasárnap a téli olimpián

Téli olimpia 2026
8 perce

A Puskás Akadémia 94. percben kapott góllal esett ki az ifjúsági BL-ből

Minden más foci
19 perce

Távoztak a gambiai légiósok az NB II-es Szegedtől

Labdarúgó NB II
29 perce

Az amerikai kapitány továbbjutást vár, Bardóczky Kornél meglepetésre számít a Davis-kupában

Tenisz
35 perce

Megkezdődött a Grosics 100 emlékév

Magyar válogatott
56 perce

Három NB II-es mérkőzés kezdési időpontja megváltozott

Labdarúgó NB II
1 órája

Női kosárlabda, vb-selejtező: Völgyi Péter húszfős keretet hirdetett

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik