Lendületben a „Szamba BSC”

V. G.V. G.
Vágólapra másolva!
2007.09.17. 17:19
Címkék

A Hertha nyáron igazolt svájci szakembere, Lucien Favre a német Sport Bild című napilap szerint bátran vállalta dél-amerikai labdarúgók beépítését csapatába. Mivel immár négy brazil játékos – Mineiro, Lima, Gilberto és Lucio – van a fővárosiak keretében, a német bulvárlap elkeresztelte a berlini együttest Szamba BSC-vé, és ironikusan hozzátette: most már „csupán” brazilosan kellene játszaniuk a kék-fehéreknek, hogy ki is érdemeljék a rájuk aggatott nevet.

Amolyan vicces játék gyanánt a lap szerkesztői összeállítottak egy képzeletbeli kezdő tizenegyet is, amelyben minden berlini labdarúgónak brazilos nevet adtak. Mivel fantáziájuk valószínűleg cserbenhagyta őket, Dárdai Pál, a gárda magyar válogatott légiósa nem került be az összeállításba…

Pedig „Dardinho” kirobbanthatatlan a középpályáról. Vasárnap, az újonc Duisburg ellen 2–1-re megnyert mérkőzésen csapatkapitányként végig játszott, és a szerb Marko Pantelics első gólja előtt remek ütemben szerzett labdát – így bontakozhatott ki a gyors ellenakció, amely lövéssel és góllal végződött.

A berlini együtes első idegenbeli győzelmét aratta a szezonban, és bár egyelőre túlzás lenne azt állítani, hogy játékosai szambáznak a pályán, a „Szamba BSC” mégis az ötödik helyre táncolt a tabellán.

Legfrissebb hírek

„A legjobb játékosoknak már nem vonzó” – Ballack a Bundesligát kritizálta

Német labdarúgás
25 perce

Erste Liga: kanadai csatárt igazolt a Csíkszereda

Jégkorong
35 perce

Kanadai kosarassal erősített a Sopron

Kosárlabda
38 perce

Ötvenéves lett a világ legjobb játékvezetőjének megválasztott Kassai Viktor

Minden más foci
1 órája

Miért élnénk, ha nem egy álomért? Csapat van, most már jöjjön az eredmény is!

Magyar válogatott
1 órája

Könyv jelent meg a TF száz évéről

Egyéb egyéni
1 órája

Szevikjannak jót tenne, ha elhagyná a Ferencvárost a Barcika örmény hátvédje szerint

Labdarúgó NB I
1 órája

Szombaton országszerte 40 vízitelep várja a kajak-kenu iránt érdeklődőket

Kajak-kenu
1 órája
Ezek is érdekelhetik