Jól viseli a kritikát

V. G.V. G.
Vágólapra másolva!
2007.09.17. 23:32
Címkék
A spanyol futballkedvelők úgy tartják: Bernd Schuster, a Real Madrid német vezetőedzője – ahogy játékosként – szakemberként is sokra viheti. Hozzáértését és rátermettségét legutóbb a Getafe kispadján bizonyította, Madridban azonban sokkal nagyobb kihívás vár rá. A királyi gárdánál ugyanis magasra tették a lécet. A 47 esztendős tréner a Bremen elleni BL-mérkőzés előtt nyilatkozott a Bild am Sonntag című lapnak.

Kedden fejest ugranak a Bajnokok Ligájába, és a Werder Brement fogadják. Az összecsapás csak az első lépés lesz a nagy menetelésben? Azaz: a klub vezetői elvárják öntől, hogy elhódítsa csapatával a BLgyőzelemért járó trófeát?Kedden fejest ugranak a Bajnokok Ligájába, és a Werder Brement fogadják. Az összecsapás csak az első lépés lesz a nagy menetelésben? Azaz: a klub vezetői elvárják öntől, hogy elhódítsa csapatával a BLgyőzelemért járó trófeát?

Ennyire azért ne szaladjunk előre – adott kitérő választ Bernd Schuster. – Előbb tán az lenne a legszerencsésebb, ha nem rontanánk el a rajtot. A jövő nyári osztrák–svájci Európa-bajnokság miatt nagyon zsúfolt az idei versenynaptár, rengeteg mérkőzést kell csapatomnak játszania. Célunk tehát, hogy amilyen gyorsan csak lehet, összegyűjtsük a továbbjutáshoz szükséges pontokat. Nem áll szándékunkban még az utolsó fordulóban is reszketni, hogy elvérzünk-e vagy sem…

A zökkenőktől sem mentes felkészülés idején kritikák kereszttüzébe került, csak úgy záporoztak önre a mérgezett nyilak. A bírálatok többsége biztosan szíven ütötte. Sértődékeny típus?

Ugyan már, egyáltalán nem! És egyébként sem szembesültem annyi kritikával, mint állítják. Akkor is elmondtam, s most is hangsúlyozom, hogy leginkább időre, és ami tán ennél is fontosabb: türelemre volt szükségünk. Az új játékosaink későn csatlakoztak a csapathoz. Sokaknak teljesen új volt az a közeg, amely a Realnál fogadta őket. Nekik előbb idomulniuk kellett a környezethez, ezért öt-hat hétre volt szükségünk, hogy beinduljon a verkli.

Három forduló elteltével veretlenek a spanyol bajnokságban, míg ellenfelük, a Werder csak bukdácsol a Bundesligában. A brémaiak pénteken óriási pofont kaptak Dortmundban. A német csapat 3–0-s veresége azt jelzi, nem jelenthet különösebb akadályt a legyőzése?

Felelőtlenség lenne ezt kijelenteni. De nem mehetek el szó nélkül amellett, hogy Torsten Frings, Tim Borowski, vagy éppenséggel Clemens Fritz hiányát szemmel láthatóan megérzik a brémaiak. De az isten szerelmére, még csak véletlenül se gondolják, hogy félvállról vesszük az összecsapást.

Úgy tűnik, tiszteli az ellenfelet…

Elismerem, nagyon tetszik a brémaiakban, hogy van stílusuk. A játékmódjukról ugyanúgy fel lehet őket ismerni, mint az embereket a kézírásukról. A labdarúgók pontosan tudják a pályán, hogy mi a dolguk. A csapat minden tagja elsajátította ugyanis azokat az elemeket, amelyeknek köszönhetően a játékuk automatizálódott. Csak akkor van gond, ha ebből a gépezetből több fontos alkatrész egyszerre hullik ki – mint ahogy most is.

Ne tagadja, nyáron nagyon szerette volna, ha a brémaiak irányítója, a brazil Diego Madridba költözik. Miért nem sikerült végül elcsábítani a Weser partjáról?

Minden felkészülés alatt ugyanaz a menetrend. Ha egy csapat – mint példul mi – sok játékost kíván igazolni, akkor elkészül egy hosszú lista a kiszemeltekről. Diego értékes játékos, remek idényt tudhat maga mögött. A dél-amerikai labdarúgóknak általában sok idő kell, míg megtalálják a helyüket Európában, de ő ezt gyorsan letudta. Nem tagadom, többször is beszélgettünk róla a vezetőkkel, de abban maradtunk, egyelőre nem téma az idehozatala. Megvárjuk, miként alakul egyelőre felfelé ívelő pályafutása – és persze az sem mindegy, hogyan alakul a Real sorsa, illetve a sajátom…

Legfrissebb hírek

„A legjobb játékosoknak már nem vonzó” – Ballack a Bundesligát kritizálta

Német labdarúgás
9 perce

Erste Liga: kanadai csatárt igazolt a Csíkszereda

Jégkorong
18 perce

Kanadai kosarassal erősített a Sopron

Kosárlabda
21 perce

Ötvenéves lett a világ legjobb játékvezetőjének megválasztott Kassai Viktor

Minden más foci
48 perce

Miért élnénk, ha nem egy álomért? Csapat van, most már jöjjön az eredmény is!

Magyar válogatott
48 perce

Könyv jelent meg a TF száz évéről

Egyéb egyéni
51 perce

Szevikjannak jót tenne, ha elhagyná a Ferencvárost a Barcika örmény hátvédje szerint

Labdarúgó NB I
1 órája

Szombaton országszerte 40 vízitelep várja a kajak-kenu iránt érdeklődőket

Kajak-kenu
1 órája
Ezek is érdekelhetik