A Phoenix a trónon

S. TÓTH JÁNOSS. TÓTH JÁNOS
2007.09.17. 23:32
Címkék

Még középiskolás volt Cappie Pondexter, amikor bal karjára tetováltatta a WNBA logóját s alá a feliratot: „A jövő”.

Nos, a jövő elkezdődött.

A 24 éves hátvéd tavaly valósággal berobbant az amerikai női profi kosárligába, s immár bajnoknak mondhatja magát. A finálésorozat mindent eldöntő meccsén ugyanis a Phoenix Mercury a detroiti Palace of Auburn Hillsben elsöpörte a Shockot, sokkolva ezzel a michiganiek harmadik bajnokságnyerésében reménykedő 22 076 nézőt. E szurkolószám csúcsbeállítás a döntők történetében; új rekord viszont az öt találkozó összesen 74 178 nézője.

Nem véletlenül teltek meg a lelátók: a címvédő Shock összesítésben már 2–1-re vezetett, s bár a Mercury egyenlített, arra még sosem volt példa a WNBA tizenegy esztendős történetében, hogy egy társulat idegenben nyerje meg a sorsdöntő csatát.

Mostanáig.

Pedig Bill Laimbeer alakulata a párharc favoritjának számított, főként hogy a sérüléssel bajlódó Cheryl Ford is vállalta a fellépést. Ám a legendás NBA-csillag, Karl Malone lánya csupán 4 pontot és 2 lepattanót jegyzett, így csak statiszta lehetett. A főszerepet a látogatók agytrösztje, a Cappie Pondexter, Penny Taylor, Diana Taurasi hármas játszotta. A vége 52.3 százalékos (34/65) phoenixi dobóprodukció mellett 108–92-es vendégsiker lett. A legutóbb 1998-ban finalista, ám 2001 óta a rájátszásról is rendre lemaradó Mercury először ünnepel bajnoki címet. Paul Westhead az első szakember, aki az NBA-ben (1980, Lakers) és a WNBA-ben is bajnokságnyeréshez segítette csapatát, Diana Taurasi pedig a hetedik olyan amerikai kosarashölgy, akinek WNBA-, NCAAés olimpiai aranyérme is van. ½ Eredmény a 15. oldalon

Legfrissebb hírek

Gasly és Colapinto is utólagos büntetést kapott

F1
7 perce

Ezért lett 2026-ban Kimi Antonelli a Formula–1 világbajnoka

F1
40 perce

Doncic óriási formában játszik, megint NBA-kuriózummal szolgált

Amerikai sportok
1 órája

Tudta, hogyan kell megbolondítani a védőket – Kiss Sándor 70 éves

Labdarúgó NB I
1 órája

A papa öléből az F1 trónjáig – tíz érdekesség az új bajnokról, Kimi Antonelliről

F1
1 órája

MLS: kikaptak Atlantában, Sallóiék lemaradnak a rájátszásról

Légiósok
1 órája

Heti program: a San Siróban játszik a Fradi El-meccset, férfi kézi Eb-selejtezők

Minden más foci
2 órája

„Mostanában a könyvem körül forog az életem” – Görgényi István 80 éves

Vízilabda
2 órája