Több mint focimeccs

T. N.T. N.
Vágólapra másolva!
2007.09.14. 23:44
Címkék

A második felvonás következik a DVTK és a Nyíregyháza közötti szeptemberi meccsdömpingben. Kelet-Magyarország két patinás múltú klubja ugyanis két héten belül háromszor találkozik egymással. Az MTI híradása alapján a miskolci rendőrség felhívja a szurkolók figyelmét, hogy mindenki csak a saját felelősségére menjen ki a meccsre, mert a stadionban nem lesznek rendőrök. Biztató kilátások…

Vitelki Zoltán több mint 20 esztendős pályafutása során gólt ugyan nem szerzett a Nyíregyháza ellen, ám azon kevesek egyike, akik az NB II-ben és az élvonalban is pályára léptek a két együttes néhány feszült hangulatú találkozóján.

„Egész héten erről a meccsről beszéltünk az öltözőben, és afrikai csapattársainkat is felkészítettük, hogy más mérkőzésre számítsanak, mint amelyeken eddig szerepeltek – mondta Vitelki Zoltán. – Szurkolóink segítségére eddig sem volt panaszunk Diósgyőrben, de ez a találkozó más lesz, mint a többi. Egy vérbeli labdarúgónak a sportszerűség keretein belül sodródnia kell a hangulattal, ugyanis csak így szerezhetjük meg első győzelmünket.”

A papírforma mindenesetre a DVTK mellett szól. Hogy miért? A két csapat legutóbbi összecsapása előtt a piros-fehérek három győzelemmel várták a bajnokságban addig nyeretlen nyírségieket, ám a vendégek Miskolcon nyerni tudtak – most a jól szereplő Nyíregyháza látogat a még győzelem nélküli Diósgyőrhöz…

Legfrissebb hírek

Ötméteresekkel legyőztük a görögöket és bejutottunk az Eb-döntőbe!

Vízilabda
11 perce

Gyuláról indul, Veszprémben zárul a Tour de Hongrie

Kerékpár
21 perce

Molnár Attila Európa-csúccsal indította az évet

Atlétika
23 perce

Női jégkorong: az utolsó nagy erőpróba a világbajnokság előtt

Jégkorong
49 perce

Kolozsvári tenisztorna: Bondár Anna párosban is kiesett

Tenisz
54 perce

Majoross Gergely: A válogatott értékei legyenek állandók

Jégkorong
1 órája

Téli olimpia: nem indul a norvégok legjobb lesiklója

Téli sportok
1 órája

Bejelentette visszavonulását a Győri ETO-val két éve Bajnokok Ligáját nyerő kézilabdázó

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik