Csalóka számok

TÓTH ANITATÓTH ANITA
2007.09.12. 23:53
Címkék
Öt futam van hátra a gyorsaságimotoros-világbajnokságból, és a 125 köbcentisek között dúl a legszorosabb küzdelem a címért. A két fő esélyes, Talmácsi Gábor és Hector Faubel a hét végén Estorilban kezdi el a nagy hajrát – amely reményeink szerint a magyar pilóta sikerével ér véget.

Nincs könnyű dolgunk, ha össze akarjuk hasonlítani Talmácsi Gábor és Hector Faubel teljesítményét. Nem mintha nem lennének statisztikai adatok pró és kontra, csakhogy ezekből mindkét fél a neki tetszőt emelheti ki, és olvashatja ki belőle a maga igazát. A helyzet ugyanis az, hogy a 125 köbcentis világbajnoki pontverseny két toppilótája korábban nem csapott össze azonos feltételek között. Két éve Talmácsinak volt jobb a technikai háttere (ő akkor harmadik lett az összetettben, míg riválisa kilencedik), tavaly viszont fordult a kocka, a spanyol került műszaki fölénybe (ő lett harmadik, míg Talmának be kellett érnie a hetedik hellyel). Most először ülnek nagyjából azonos erőt képviselő motoron, de még most sem teljesen egyformán, annak ellenére, hogy csapattársak. Ám a jelenlegi helyzet eredményezhet látványos és kiélezett küzdelmet kettejük között – a szurkolók nagy örömére. A gyengébb idegzetűek már most bekészíthetik a tévé mellé az enyhébb nyugtatókat.

De nézzük a statisztikákat! Ha a hátralévő futamhelyszíneken elért eredményeket nézzük, azt kell megállapítanunk, hogy a pályák közül (Estoril, Motegi, Phillip Island, Sepang, Valencia) tavaly négyen Faubel volt a gyorsabb, tavalyelőtt pedig 3–2-re ugyancsak ő győzedelmeskedett a magyar fölött. Csakhogy az elmúlt két évben fenekestül felfordult a versenynaptár, bizonyos futamok előrébb, mások hátrébb kerültek. És nagyon nem mindegy, hogy az idény végén, a kiélezett pontvadászatban kell-e helytállni, vagy egy-egy futamon, szezon közben.

Ha ebből a szemszögből vizsgáljuk meg a Talmácsi–Faubel párharcot, azt látjuk, hogy tavalyelőtt Talmácsi viszonylag sok pontot gyűjtött az utolsó öt futamon (78), míg Faubel tavaly némiképp elmaradt mögötte (74). A különbségek természetesen elenyészőek, de azt mutatják, hogy mindketten nagy küzdők. Talmácsi mellett szól, hogy ő emellett hidegvérű és kiegyensúlyozott. Az idei versenyek azt mutatják, hogy kiélezett helyzetben a magyar jóval fegyelmezettebb, és könnyebben feltalálja magát, mint Faubel. Az a fajta, akinek ha újabb súlyt raknak a vállára, megrázza magát, és még gyorsabban megy tovább. És ez jövedelmező lehet a végjátékban.

Főleg olyan hétvége előtt, amelyet Faubel kezd nagyobb önbizalommal, hiszen az elmúlt két évben másodikként végzett Estorilban, míg Talma tavaly nyolcadik volt, előtte pedig nem szerzett pontot. Ez azonban Talmácsit egy csöppet sem zavarja: jobban bízik magában, mint valaha. És bizonyítani akar. Már csak azért is, mert jó esély van rá, hogy ezen a hét végén eldől, hogyan és főleg melyik csapatnál folytatja pályafutását. Az Aspar-alakulat meg akarja tartani, és ő is maradni akar, a kérdés csak az, meg tudnak-e egyezni a részletekben. Információink szerint nem elsősorban az anyagiakról van szó, inkább a technikai feltételekről. És akkor itt vissza is kanyarodtunk eredeti mondanivalónkhoz. Mármint hogy eredményesen küzdeni csak akkor lehet, ha az ember alatt ütőképes motor dübörög.

Legfrissebb hírek

A Pittsburgh elleni negyedik sikerével továbbjutott a Philadelphia az NHL-ben

Amerikai sportok
19 perce

Joggal dühöng az Arsenal? – „A VAR-nak ki sem kellett volna hívnia a játékvezetőt”

Bajnokok Ligája
22 perce

Gazdag Dániel remek távoli gólt szerzett, negyeddöntős a Columbus a US Open-kupában

Légiósok
50 perce

A jóslat: topcsatárok közé emelkedhet Kovács Bendegúz

Légiósok
1 órája

Ha a Füchse Berlinnel elbír, akkor bármire képes lehet a Veszprém

Kézilabda
1 órája

BL: Jogosan vonták vissza az Arsenal javára megítélt 11-est? Szavazzon!

Bajnokok Ligája
1 órája

Asztalitenisz vb: férficsapatunk közel volt a bravúrhoz, de 3:2-re kikapott Brazíliától

Egyéb egyéni
9 órája

Az 50 éves John Higgins is elődöntős a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
9 órája
Ezek is érdekelhetik