A világbajnok olaszok újra nyeregben, otthon kaptak ki a franciák

Vágólapra másolva!
2007.09.12. 23:05
Antonio Di Natale duplájával hihetetlenül fontos három pontot szerzett Roberto Donadoni együttese Ukrajna ellen idegenben, a B-csoport egyik szerda esti rangadóján a Lobanovszkij-stadionban. Ezzel a squadra azzurrának minden esélye megvan arra, hogy az Európa-bajnoki selejtezősorozat végén az első két hely valamelyikén végezzen, de ehhez még óriási csatát kell vívnia a francia és a skót nemzeti csapattal. A csoport másik rangadóján ugyanis a francia válogatott óriási meglepetésre hazai pályán maradt alul a skótokkal szemben. A szigetországiak ezzel átvették a vezetést Olaszország és Franciaország előtt.
Antonio Di Natale duplázott
Antonio Di Natale duplázott
Antonio Di Natale duplázott
Antonio Di Natale duplázott

A mérkőzésen Donadoni öt változtatást eszközölt a kezdőcsapatban a Franciaország elleni, múlt szombati felálláshoz képest, Panucci, Camoranesi, Ambrosini, Di Natale és Iaquinta is bizalmat kapott az olasz szövetségi kapitánytól. Az itáliai újságírók meglepetésére Alessandro Del Piero és a Saktar Donyeck sztárja, Christian Lucarelli is a dísztribünről követte az összecsapást, minden bizonnyal kondicionális problémál miatt.

Nem az olaszok szájíze szerint kezdődött a mérkőzés, Andrij Sevcsenko már a negyedik percben ráijesztett a vendégekre, szabadrúgásból lőtt hatalmas kapufájával.

Aztán kicsit kijöttek vendégek a szorításból, ezt jelezte Iaquinta két nagy helyzete is, először Di Natale forintos átadását nem sikerült elérnie, majd az ukrán hálóőr Sovkovszkij fogott ki rajta.

A túloldalon újra Sevcsenko szerezhetett volna vezetést, de Gianluigi Buffon óriási reflex-szel kiütötte a labdát.

A lehető legjobb pillanatban, még a félidő előtt megszerezték aztán a vezetést Itália fiai, Pirlo beadása után Di Natale fejesből vette be a 40. percben a hazaiak kapuját.

A második félidő ott folytatódott, ahol elkezdődött, Di Natalének majdnem sikerült Iaquinta passzát újra gólra váltania. Ezután azonban megkezdődtek az ukrán rohamok, s csupán Buffon klasszisa mentette meg a góltól az olaszokat, akik kétszer is kapitulálhattak volna. A végzet aztán nem kerülte el őket, a Chelsea FC sztárja, Andrij Sevcsenko egy kipattanó után védhetetlen gólt ragasztott a Juve kapusának hálójába a 71. percben.

A világbajnok nagyságát igazolja azonban, hogy nem omlott össze a gólt követően. Öt perccel a bekapott találat után a lesre apelláló ukrán védelmet kijátszva Ambrosini átadásából újra Di Natale volt ugyanis eredményes.

Ezzel a 2-1-es győzelemmel óriási lépést tettek az azzurrik a 2008-as osztrák-svájci közös rendezésű Európa-bajnokságra való kijutáshoz, de várhatóan így is hatalmas csatát vívnak majd a skótokkal és a franciákkal a továbbjutásért.

Párizsban is a vendégek ünnepelhettek a meccs után, hiszen Skócia sokkolta a hazai drukkereket azzal, hogy 1-0-s sikert ért el a Parc des Princes-ben. A döntő találat James McFadden nevéhez fűződik, aki Craig Gordon kapus kirúgása után kapásból, 25 méterről vette be Landreau kapuját, a francia hálóőr is vastagon benne volt a gólban. A skótok ezek után hősies védekezésükkel kiharcolták az idegenbeli sikert.

EURÓPA BAJNOKI SELEJTEZŐSOROZAT, 9. FORDULÓ

B–CSOPORT
Ukrajna–Olaszország 1-2 (0-1)
Gólszerzők: Sevcsenko 71., ill. Di Natale 40., 78.
Franciaország–Skócia 0-1 (0-0)
Gólszerző: McFadden 64.

B–CSOPORT

A csoport állása
1. Skócia 9 7 - 2 17-7 +10 21
2. Olaszország 9 6 2 1 15-7 +8 20
3. Franciaország 9 6 1 2 15-3 +12 19
4. Ukrajna 8 4 1 3 10-9 +1 13
5. Litvánia 9 3 1 5 7-11 -4 10
6. Grúzia 9 2 1 6 14-15 -1 7
7. Feröer-szigetek 9 - - 9 3-29 -26 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik