Gyilkos csatákra hangolva

S. J.S. J.
2007.09.11. 23:33
Címkék

Nagy ünneplést csaptak a spanyol Szuperkupa megnyerése után?Nagy ünneplést csaptak a spanyol Szuperkupa megnyerése után?

Szó sem volt tivornyáról, siettünk haza Salamancából. Éjszaka utaztunk, hajnali négyre érkeztünk meg, örültünk, hogy beeshetünk az ágyunkba.

Pedig ez a Barcelona elleni diadal roppant fontos volt.

Mindkét csapat a tekintélye megőrzéséért harcolt, hiszen ennek a kupának, amelyért a spanyol bajnok és Királykupa-győztes tizenkilenc éve összecsap, óriási hagyománya van, ráadásul tavaly Pontevedrában a Barca nyert a Valladolid ellen, vagyis Nagy Laciék címvédőként érkeztek. A Ciudad legutóbb három éve nyert, az idei siker nagyon jól jött a bajnoki cím mellé.

Az új évad első tétmérkőzésén milyen benyomást szerzett a Barcelonáról?

A Barca kerete nagyot változott, a csapat alapfelállása azonban megmaradt. Szerintem sokat erősödött az együttes, mert a korábbinál több jó cserejátékossal gazdálkodhat Manolo Cadenas, az új edző. A beállós poszton két újonc, Jesper Nöddesbo és Ruben Garabaya szerepel, a kapuba David Barrufet és Venio Losert mellé Kasper Hvidt érkezett, a vasárnap megsérülő Nagy László váltótársa a gólerős, de csak támadó Eric Gull lett, a jobb szélre pedig Albert Rocast igazolták, aki ezen a poszton a világ egyik legjobbja.

Milyen a saját csapata formája?

Nekünk is sikerült erősítenünk, már a felkészülési meccseinken igyekeztünk felvenni az utazótempót, hogy a Barca ellen sikeresen kezdhessük az idényt. Az egyik legfontosabb kérdés az volt, hogy a világklasszis Mirza Dzomba helyére ki érkezik a jobb szélre. Christian Hjermind és Roberto Porrondo egyaránt kitűnő szélső, de akár más poszton is bevethetők. A bajnokságban, a világ talán legerősebb bajnokságában szokik majd igazán össze a keretünk, erre négy, kissé könnyebbnek ígérkező mérkőzésen lesz módja. Az ötödik fordulóban a Valladoliddal már gyilkos rangadón csatázunk.

Legfrissebb hírek

Julián Quinones, Mexikó hőse

Foci vb 2026
1 perce

Vb 2026: aki megelőzte Cristiano Ronaldót a szaúdi liga góllövőlistáján

Foci vb 2026
8 perce

Új szerződést kínáltak neki, mégis távozik az albán védő Nyíregyházáról

Labdarúgó NB I
25 perce

Vb 2026: Klose arra számít, hogy megdöntik a gólcsúcsát

Foci vb 2026
29 perce

Clint Dempsey a kanadaiak kapitányának: Nem fogadok el kritikát olyasvalakitől, aki országot váltott

Foci vb 2026
31 perce

A demonstrálók nem „versenyezhettek” a mexikói válogatott sikerével

Foci vb 2026
39 perce

Demonstrációk tucatját nyomta el a győzelmi eufória Mexikóban

Foci vb 2026
59 perce

Jön a négyes döntő a férfi kézilabda BL-ben: mind a négy csapatnak reális esélye van a győzelemre

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik