Nagy László: műtét

S. J.S. J.
2007.09.10. 23:08
Címkék

Súlyos sérülést szenvedett a hét végén Nagy László, a válogatott és a Barcelona jobbátlövője. A világválogatott játékos a spanyol Szuperkupért vívott meccsen – vasárnap Salamancában a Ciudad Real (Sterbik Árpád csapata) volt az ellenfél – a második félidő derekán kényszerült befejezni a játékot. A bajnok Ciudad és a Spanyol Király-kupa-győztes Barca 4000 néző előtt zajló összecsapásáról (a Ciudad nyert 32–30ra), valamint a magyar átlövő sérüléséről Sterbik Árpád lapunknak elmondta, hogy Nagy László kitűnően játszott, három gólt lőtt, ám egyik felugrásánál balszerencsésen ütközött a védőkkel. A levegőben elvesztette egyensúlyát, és a talajra érve a jobb kezére esett. Mivel nagyon erős fájdalmat érzett, nem a kispadra ült le, azonnal bekísérték az öltőzőbe, ahonnan már nem is tért vissza. A salamancai kórházi orvosi vizsgálat megállapította, hogy Nagy László jobb csuklója eltörött. Éjszakára és hazautazásra különleges kötéssel rögzítették, de már vasárnap kiderült, hogy a törést valószínűleg meg kell műteni. A beavatkozást nem is halogatták sokáig: hétfőn Barcelonában megoperálták a játékos kezét. A műtét után sikerült elérnünk Nagy Lászlót, aki elmondta: „A balszerencse mel-lett jó hír, hogy nem a lövő bal, vagyis a munkás kezem sérült meg, s az is, hogy a törés nem volt szilánkos. A helyi érzéstelenítés mellett végzett operáció húsz percig tartott, és jól sikerült. Négy tűvel fogták össze az egymástól eltávolodott csontokat. Orvosaim szerint öt hét múlva kiveszik a tűket, és elkezdődhet az egy hónaposra tervezett rehabilitáció, vagyis decemberre ismét harcra kész lehetek.” Nagy László sérülése azt jelenti, hogy a játékosnak ki kell hagynia a bajnoki, valamint a BL-rajtot, ugyanakkor a januári norvégiai Európa-bajnokságra (egyben olimpiai selejtező) visszanyerheti erőnlétét, és újra formába lendülhet.

Legfrissebb hírek

Vb 2026: aki megelőzte Cristiano Ronaldót a szaúdi liga góllövőlistáján

Foci vb 2026
4 perce

Új szerződést kínáltak neki, mégis távozik az albán védő Nyíregyházáról

Labdarúgó NB I
22 perce

Vb 2026: Klose arra számít, hogy megdöntik a gólcsúcsát

Foci vb 2026
26 perce

Clint Dempsey a kanadaiak kapitányának: Nem fogadok el kritikát olyasvalakitől, aki országot váltott

Foci vb 2026
27 perce

A demonstrálók nem „versenyezhettek” a mexikói válogatott sikerével

Foci vb 2026
36 perce

Demonstrációk tucatját nyomta el a győzelmi eufória Mexikóban

Foci vb 2026
56 perce

Jön a négyes döntő a férfi kézilabda BL-ben: mind a négy csapatnak reális esélye van a győzelemre

Kézilabda
57 perce

NS-kiállításmegnyitó: ikonikus vb-mezek a New York-i Legendák Kollekciójában

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik