Főpróba a bajnoki rajtra

S. J.S. J.
2007.09.09. 01:20
Címkék

A válogatott Nagy László katalán klubcsapata, a Barcelona (Király-kupa-győztes) címvédőként lép pályára vasárnap Salamancában a spanyol Szuperkupáért a bajnok Ciudad Real, vagyis Sterbik Árpád kapus együttese ellen. A BL-ben is érdekelt két gárda ezen a találkozón tartja bajnoki főpróbáját, a spanyol pontvadászat ugyanis a jővő hét végén kezdődik. A katalánok új edzője, a Leónból (Laluska Balázs csapata) érkező Manolo Cadenas – aki Xesco Espart váltotta a nyáron a kispadon – roppant fontosnak tartja jelentősen átformált és még kevésbé összeszokott csapata győzelmét, hiszen a bajnoki negyedik helyezés után ez a siker igen jót tenne a gárda és az ő tekintélyének. Nagy Lászlóék a BL-selejtezőből a portugál Braga elleni kettős győzelemmel jutottak tovább, a bajnoki rajton pedig a Teucrót fogadják. Persze a tavalyi BLgyőztes Ciudad Real, a világ talán legerősebb és leggazdagabb klubcsapata is abban reménykedik, hogy Szuperkupa-győztesként láthatja vendégül a jövő szombati nyitányon a Logronót.

Legfrissebb hírek

Gurisatti Gréta az elveszített BL-döntő után: Ez az én csapatom!

Vízilabda
3 perce

F1, Katalán Nagydíj, 3. szabadedzés

F1
7 perce

Debütált az új szabály a vb-n – először használták sárga lap visszavonására a VAR-t

Foci vb 2026
12 perce

Haiti történelmet írna a vb-n

Foci vb 2026
21 perce

Egy gól az ára annak, hogy kedd este Kylian Mbappét fuvolázni lássuk

Foci vb 2026
22 perce

Derrick Etienne: Nem veszíthetünk semmit, viszont annál többet nyerhetünk

Foci vb 2026
30 perce

Illusztris társaságban tűnt fel Robbie Keane

Foci vb 2026
37 perce

A volt ferencvárosi csatár szerint Brazília is esélyes a vb megnyerésére

Foci vb 2026
42 perce
Ezek is érdekelhetik