A BEAC kálváriája

M. A.M. A.
2007.09.08. 00:04
Címkék

Másfél hónappal a rajt előtt még mindig nem tudni pontosan, hány csapat alkotja majd a női bajnokság élvonalának mezőnyét – többek között a BEAC kálváriája miatt. Az NB I A-csoportjának egyetlen egyetemi csapata ugyanis továbbra sem kapott zöld utat az illetékes bizottság(ok)tól, még mindig nem fogadták el a nevezését. A legújabb verzió szerint azért, mert állítólag nem is nevezett. Muszbek Mihály, a BEAC Kosárlabda Kft. tulajdonosa ezt kategorikusan cáfolja. „Tegnap nagy rimánkodásra az újjáalakult versenybizottság megvizsgálta a beadott papírjainkat, és úgy találta, hogy a BEAC Kosárlabda Kft. nem nevezett, fellebbezésnek helye nincs...

A BEAC sportegyesületet meg azért vágták ki, mert nincs múltbeli eredménye, miközben az elmúlt években az indult az NB Iben, aki csak akart, jelentkezéses alapon ment a nevezés” – utal vissza az egészen mostanáig alkalmazott gyakorlatra Muszbek, többek közt arra célozva, hogy a Cegléd tavaly csak negyedik lett a B-csoportban, mégis elindulhatott az A-csoportban. Könnyen lehet, hogy az szúrja az illetékesek szemét: a BEAC – igen, már csak BEAC, nem pedig BEAC-Újbuda, mert márciusban lejárt a szerződés a főtámogatóval, a XI. kerületi önkormányzattal – költözne, mégpedig Miskolcra, és ezáltal nevet is változtatna. Diósgyőri Kosárlabdaklub Miskolcként versenyezne a bajnokságban úgy, hogy a fővárosban edzene, és a mecscsekre utazna Borsodba. Muszbek Mihálynak ugyanis az az álláspontja, hogy a csapata ott rendezi a mérkőzéseit, ahol akarja, például tavaly is két különböző csarnokban játszott otthon. És hogy mikor dől el az amúgy továbbra is többségében amatőr játékosokat alkalmazni szándékozó együttes sorsa? Szeptember 12-ig biztosan. Addig van lehetősége a BEAC-nak egyfajta törvényességi óvás benyújtására bajnoki nevezése elutasítása miatt. Egy patinás klub létéről van szó, nem beszélve arról, hogy kedvező elbírálás esetén Miskolcon is megmaradhatna az első osztályú női kosárlabda.

Legfrissebb hírek

Amikor Sócrates doktor térdre kényszerítette a nagy Szovjetuniót – vb-videók

Minden más foci
1 perce

Tornádóveszély zavarta meg az angol válogatott napját

Foci vb 2026
16 perce

„Minden idők legjobb EOC-közgyűlését rendezték Budapesten” – Szpiros Kapralosz elnök az NS-nek

Egyéb egyéni
28 perce

Drónok, kamerák, mikrofonok – így fest majd a játékvezető 2030-ban

Foci vb 2026
47 perce

TCR World Tour: Michelisz dobogón a második spanyolországi versenyen

Egyéb autó-motor
52 perce

„Most már tudja a világ, hol van Curacao” – büszke hazájára a tízszeres válogatott támadó

Foci vb 2026
57 perce

3x3-as kosárlabda Eb-selejtező: harmadik győzelmével az elődöntő küszöbén a magyar női csapat

Kosárlabda
1 órája

„Nehéz szívvel hagylak el benneteket” – Laura Glauser elköszönt a Fradi családtól

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik