Üres a németek kapuja A kimaradó Tim Wiese kapustársaira támadt

V. G.V. G.
Vágólapra másolva!
2007.09.06. 00:41
Címkék

Nincsen irigylésre méltó helyzetben Joachim Löw, a német válogatott csapatfőnöke a szombati, Wales elleni Eb-selejtező előtt. A szakember már együttese összeállításának első lépésekor megakadt: kit állítson a kapuba? Igaz, az együttes 37 éves első számú kapusa, Jens Lehmann csatlakozott a kerethez, ám sérült könyöke miatt az angolok elleni augusztus 22-i 2–1-es siker óta nem tudott teljes értékű munkát végezni. Bár Jens Lehmann a szerdai tréninget már végigdolgozta, és tagadta, hogy fájdalmai lennének, látni lehetett, hogy minden egyes kézmozdulat után sajgó testrészét tapogatja. Mégsem beszélhetünk drámai kapushelyzetről, hiszen mellette ott van a keretben Robert Enke (Hannover) és Timo Hildebrand (Valencia), sőt akad egy önjelölt is, mégpedig Tim Wiese (Werder Bremen), aki végül nem kapott meghívót, és ezt zokon vette. „Nem értem, mire megy ki az egész – fakadt ki Tim Wiese. – Másfél éve kitűnő formában védek, erre Timo Hildebrand kap meghívót, aki Spanyolországban a kispadot koptatja. Vagy ott van Robert Enke is, aki egy középcsapat, a Hannover kapuját őrzi.” A Hannovert érintő fitymáló kijelentéshez Huszti Szabolcsnak biztosan lenne hozzáfűznivalója, de Joachim Löw sem mehet el szó nélkül amellett, hogy megkérdőjelezték válogatási elveit – bár enélkül is van elég gondja.

Legfrissebb hírek

„A legjobb játékosoknak már nem vonzó” – Ballack a Bundesligát kritizálta

Német labdarúgás
25 perce

Erste Liga: kanadai csatárt igazolt a Csíkszereda

Jégkorong
35 perce

Kanadai kosarassal erősített a Sopron

Kosárlabda
38 perce

Ötvenéves lett a világ legjobb játékvezetőjének megválasztott Kassai Viktor

Minden más foci
1 órája

Miért élnénk, ha nem egy álomért? Csapat van, most már jöjjön az eredmény is!

Magyar válogatott
1 órája

Könyv jelent meg a TF száz évéről

Egyéb egyéni
1 órája

Szevikjannak jót tenne, ha elhagyná a Ferencvárost a Barcika örmény hátvédje szerint

Labdarúgó NB I
1 órája

Szombaton országszerte 40 vízitelep várja a kajak-kenu iránt érdeklődőket

Kajak-kenu
1 órája
Ezek is érdekelhetik