Michael Ballack eladó?

2007.09.06. 00:41
Címkék

A Chelsea vasárnap az Aston Villa elleni idegenbeli bajnokin (0–2) veszítette el idénybeli veretlenségét, és úgy tetszik, a klub tulajdonosa, Roman Abramovics nehezen viselte a kudarcot. Az orosz milliárdos a 88. percben, a birminghamiek második gólja után igencsak feldúlt állapotban hagyta el a Villa Parkot, és a brit sajtó máris úgy tálalta a sztorit, hogy a vezér újra összekapott José Mourinhóval, a csapat portugál menedzserével. Hogy ez igaz-e, nem tudjuk, viszont az tény, a kékek nem nevezték a 25 tagú Bajnokok Ligája-keretbe a Londonban eddig nem sokat mutató Michael Ballackot.

A tavaly nyáron igazolt német középpályás április óta sérült, és az orvosok szerint csak októberben lesz teljes értékű játékos, mégis meglepő, hogy nem szorítottak neki helyet az UEFA-nak leadott lajstromban. A német szövetségi kapitány, Joachim Löw azonnal kiállt a középpályás mellett, jelezte, hogy nem ért egyet az angol klub döntésével, és mindenképpen számít a világbajnoki ezüst- és bronzérmes futballistára.

Aligha újdonság viszont, hogy ez a hír is megmozgatta a brit újságírók fantáziáját, akik – egyáltalán nem alaptalanul – azt vetítik előre, hogy Michael Ballack a téli átigazolási időszakban elköszön a Stamford Bridge-től.

Legfrissebb hírek

Elhunyt Alan Jones, a Formula–1-es Williams-istálló első világbajnoka

F1
18 perce

Iraola szerint a rögzített játékhelyzetek miatt kapott ki a Liverpool Isztambulban

Bajnokok Ligája
41 perce

Birkózás: fényesedik Váncza István ezüstérme

Birkózás
58 perce

Nézze meg a szerdai BL-játéknap összes gólját egy helyen! – VIDEÓK

Bajnokok Ligája
1 órája

Csütörtöki sportműsor: a Milan ellen játszik a Ferencváros az Európa-ligában

Minden más foci
8 órája

Nagy Ádám: Többre vágyunk szép emléknél; Aldo Dolcetti: Ne zavarjon meg senkit a San Siro csillogása!

E-újság
8 órája

Lefelé a lejtőn – Malonyai Péter jegyzete

Jégkorong
8 órája

Nagypapa, lassíts! – Borbola Bence publicisztikája

Atlétika
8 órája