Megismételt főpróba

RÁC BENEDEK BALÁZSRÁC BENEDEK BALÁZS
Vágólapra másolva!
2007.09.03. 23:37
Címkék
Az olasz Paolo Bettini nyerte meg a Spanyol körverseny harmadik szakaszát, összetettben továbbra is a spanyol Óscar Freire Gómez áll az élen.

Akárcsak a tavalyi, az idei Spa nyol körversenyen is hamar következik majd az első hegyi szakasz, így a sprinterek számára kiemelt fontosságú volt a hétfői, harmadik etap, mert itt a részgyőzelem mellett még az aranysárga trikóért is hajráztak, amely a rajtnál Óscar Freire Gómez vállán feszült. A Rabobank háromszoros világbajnok spanyol kerekese a vasárnapi befutó után – amikor a negyedik Vuelta-szakaszsikerét szerezte meg – arról beszélt, hogy gyomorbántalmai ellenére jól érezte magát, és kétszeresen is boldog, mivel hazája körversenyén először viselheti az éllovasnak járó dresszt.

Freire Gómez sárga trikója mellett a vasárnapi befutó előtt két kilométerrel történt bukás jelentett beszédtémát, amely után az akkor aranytrikós olasz Daniele Bennati (Lampre) öszszeszólalkozott a spanyol Koldo Fernándezzel (Euskaltel), hogy melyikük is tehet a borulásról.

„Már szombaton is gondom volt vele, mindketten Alessandro Petacchit próbáltuk üldözni, akkor végül én engedtem. Vasárnap nem fékeztem, és ez lett a vége – kesergett az Euskaltel bringása. – Olyanok voltunk, mint a futók, akik a hajrában néha a könyöküket is használják a minél kedvezőbb pozíció kiharcolásához. Próbáltam még jobb helyzetbe kerülni, majd mégis én estem el. Megütöttem a fenekem, a vállam és a derekam is, de szerencsére nem súlyosak a sérüléseim.”

Bukásokban a harmadik etapon sem volt hiány, igaz, feladnia senkinek sem kellett a versenyt, a spanyol Haimar Zubeldia azonban erőteljesen fájlalta a kulcscsontját. Miután visszakapaszkodott kerékpárjára, utolsóként, tizenegy perc hátránnyal ért célba, még az utolsó előtti versenyzőtől is több mint két és fél percet kapott.

Bár a szökevények hétfőn is virgonckodtak, a sprinterek nem engedték át nekik a szakaszgyőzelem lehetőségét, noha a szervezők nem könnyítették meg a dolgukat, mert több mint fél kilométerrel a cél előtt még egy kisebb emelkedőt kellett leküzdeni, ami bizony nem mindegyik villámlábúnak ízlett. A hajrát az ausztrál Allan Davis indította meg, ám ereje nem tartott ki a célig (harmadik lett), a vasárnap ezüstérmes világbajnoki címvédő Paolo Bettinit ő sem tudta megállítani. Bettini bizakodhat, hiszen tavalyi vbgyőzelme előtt is szakaszt nyert a Vueltán. Az olaszt az éllovas Freire Gómez még megpróbálta lefiniselni, ám a Quick Step kerekese rutinosan, de még szabályosan a kordon felé húzódott, így Freire nem tudott előzni. Azzal vigasztalódhat, hogy megtartotta az aranysárga trikót.

Hiába volt dimbes-dombos a hétfői szakasz útvonala, hatalmas tempót diktáltak a kerekesek, ezért a mezőny több részre szakadva, öt nagyobb és néhány kisebb csoportban ért be a célba. A végső győzelemre esélyesek a 69 tagú élbollyal, nem úgy mint a magyar Bodrogi László, aki 3:38 perc hátrányt szedett össze (125. lett), és az összetettben a 128. helyen várja a negyedik szakaszt, amely kiemelt kategóriás hegyi befutóval végződik.

Legfrissebb hírek

Csapatot talált magának a Debrecennel szerződést bontó támadó

Minden más foci
42 perce

NBA: mínusz húszról lopta el a Boston pályaelőnyét a New York, pazar triplával győzött a Denver

Amerikai sportok
1 órája

Világbajnok labdarúgót gyászolnak az argentinok

Minden más foci
1 órája

NHL: Nylander remekelt, előnyben a Toronto a címvédő ellen

Amerikai sportok
1 órája

Keddi sportműsor: Inter–Barca visszavágó a Bajnokok Ligája-döntőért

Minden más foci
8 órája

Biztató önéletrajz – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
9 órája

Kuczora Csenge: Nem éreztem görcsösséget; Pécsi Ármin: A hozzáállásunk megfelelő volt

E-újság
9 órája

A BL-re pályázó Nottingham 102 perc játék után egy ponttal távozott Londonból

Angol labdarúgás
9 órája
Ezek is érdekelhetik