Lerobbant a Loki

PIETSCH TIBORPIETSCH TIBOR
Vágólapra másolva!
2007.09.03. 23:37
Címkék
Ha nem szenved vereséget a csapatuk, még a vendégszurkolók is megtapsolták volna a Honvéd–DVSC-TEVA bajnoki résztvevőit vasárnap. A rangadó ugyanis izgalmas, változatos és időnként jó játékot hozott – no meg 3–1-es kispesti sikert. Az előzmények ismeretében persze nem meglepő, hogy a Debrecen kikapott…

„Egy, kettő, hááárom!” – és tizenegynéhány debreceni labdarúgó apait-anyait beleadva dőlt neki az autóbusznak. A bérelt jármű ugyanis percekkel korábban lerobbant, amíg a játékosok be nem tolták, egy centit sem gurult előre. Ennél már csak az lehetett idegesítőbb, hogy a DVSC ekkor még száz kilométerre járt Budapesttől, ami egy tervezett városnézés esetén nem lett volna baj, csakhogy az együttesnek bajnoki mérkőzésen volt jelenése. Öröm az ürömben, hogy a bajban kiderült, a futballisták nem küszködnek erőnléti gondokkal: úgy nekifeszültek a busznak, hogy az néhány méternyi pöfögés után beindult. Úgy tűnt, folytatódhat a túra, amikor a járgány újfent megadta magát. Jött a szokásos koreográfia, „...egy, kettő, hááárom!” – és a busz hátulja kishíján behorpadt, úgy nekidőltek Sándor Tamásék. A következő pillanatban felbőgött a motor, így a bemelegítés első szakaszát ezzel letudó játékosok visszaülhettek helyükre. Ha valaki azt hiszi, ezzel véget ért a kínos erőpróba, az téved: alig haladt előre a jármű, amikor egy kisebb robbanás, no meg az azzal járó füstfelhő okozott riadalmat a fedélzeten, a labdarúgók ijedt nyulakat megszégyenítően ugráltak le róla. Ezen a ponton végképp tragikomédiába fulladt az utazás: a társaság egyik fele az árok szélére lehuppanva várakozott arra, hogy végre működőképes állapotba hozzák a járgányt, míg a másikat egy mikrobuszba préselték be – legalább kispályán ki tudjon állni a Loki.

Végül mindenki rendben megérkezett a Bozsik-stadionba, a meccs húszperces késéssel el is kezdődött, a kívülálló ugyanakkor eltöprengett: az elmúlt három esztendő legjobbja vajon miként süllyedhet idáig?

A találkozót felvezető feszültség egy órán át nem látszott a vendégek teljesítményén, a félidei 0–0 után még a vezetést is megszerezték. A folytatásban viszont összeomlottak, a Honvéd 11 perc alatt háromszor volt eredményes, és ezzel eldőlt a csata. Mondhatni, a vereség benne volt a pakliban, hiszen a listavezető otthonában kapott ki a bajnoki címvédő, csakhogy ha valahol nem szeret alulmaradni a DVSC, akkor az Kispest. A Lokival nem is olyan rég két aranyéremig jutó Supka Attila – és csapata – tudniillik nemelőször kerekedik Miroslav Beránek együttese fölé – Szima Gábor tulajdonos ezt aligha nézi jó szemmel…

Legfrissebb hírek

Humphries és Price is csoportelsőként jutott tovább a Grand Slam of Dartson

Egyéb egyéni
1 órája

Keddi sportműsor: nemzetközi kupameccsek három sportágban

Minden más foci
2 órája

Tóth Alex ki-ki meccsre készül; a 17 éves Galambos János busszal ingázik Szekszárd és Paks között

E-újság
2 órája

Kanapétól a pályáig – Patai Gergely publicisztikája

Egyéb csapat
3 órája

Fehérvári dominódőlés – Bobory Balázs jegyzete

Labdarúgó NB II
3 órája

ATP-vb: simán győzött Fritz Musetti ellen, Sinner megint megverte Auger-Aliassime-et

Tenisz
3 órája

Vb 2026: a mexikói államfő elajándékozza egyes sorszámú belépőjét

Foci vb 2026
4 órája

Magabiztos nyíregyházi siker a női röplabda Extraligában

Röplabda
4 órája
Ezek is érdekelhetik