Gól nélkül is jobb a Fradi

Elkeserítő állapotok uralkodnak az Üllői úton. A Ferencváros– Paks Magyar Kupa-mérkőzésről csak a mélységes szomorúság hangján lehet beszámolni.

Először is: nincsenek nézők. Nem csupán arról van szó, hogy a – ferencvárosi hagyományokhoz mérten – sikertelen 80-as években a szimpla hétközi edzéseken lényegesen többen voltak, mint ahányan szerda délután kimentek erre a kupameccsre. Hanem arról is, hogy néhány hónap alatt nagyot változott a világ. Egy évvel korábban az akkor már másodosztályú Fradi szintén kupameccsen a Pécset fogadta, és megteltek a szektorok, hiszen Gellei Imre legénysége akkor először mutathatta meg élvonalbeli csapat ellen, hogy valóban az NB I-ben lenne a helye, s az NB II-es Fradi négy góllal küldte haza a nála egy osztállyal feljebb szereplő ellenfelét.

Most? A szurkolók hadakoznak a klubvezetőkkel, de milyen drukker az, aki éppen a tétmérkőzésen nem buzdítja csapatát? Viszont az is igaz, hogy számos szurkolót nem is engednek be a stadionba – áldatlan állapotok ezek…

De valljuk be, nagyon nem kell bánkódnia annak, akit kitiltottak erről az összecsapásról. Sőt időnként az volt az ember érzése, az igazi büntetés, amikor ilyen találkozót kell végignéznie az embernek. Mert nemcsak a néző, hanem a futball is hiányzik az Üllői útról. Álmatag, lassú játék, kacagtató technikai hibák egész sorát vezették elő a játékosok az egészen lagymatag iramú mérkőzésen – és e tekintetben a Fradi méltó partnerre talált.

A látványtól letargiába eső szurkolókat nem dobta fel a tribünről felhangzó, enyhén ironikus kérdés sem: „Mi a baj? Hiszen továbbjutásra állunk!”

Túlságosan sokat a második félidőben sem javult a helyzet: a csapatok képtelenek voltak gyorsítani a játékon, és a technikai hibák száma sem csökkent. Eladott labdák, célt tévesztő átadások, futballidegen megoldások egymás után – nem csoda, hogy bosszankodtak a nézők.

Gyengén játszott a Fradi, de ha azt vesszük alapul, hogy a profi felfogás szerint csak és kizárólag az eredmény számít, a továbbjutást érő döntetlen a zöld-fehérek mellett szól. Ezzel együtt érezni lehetett, és ezen a mérkőzésen is kristálytisztán látszott, miért is szenved Csank János csapata az NB II Keleti csoportjában. A csatárok gyakorlatilag egyáltalán nem kerültek helyzetbe, a hazaiak szakvezetője hiába cserélgette a posztokat, sem Horváth Péter, sem Edouard Ndjodo, sem Bartha László nem jelentett nagy veszélyt az ellenfél kapujára. A Fradit felmentheti a döntetlen, hiszen a 0–0 továbbjutást ért, ám érthetetlen a Paks futballja: annak ellenére, hogy időnként a mezőnyben ügyesen adogattak a vendégek, a Ferencváros kapujára egy életerős Márkus Tibor-lövést leszámítva egyáltalán nem jelentettek fenyegetést a vendég zöld-fehérek.

A langyos hangulatban szinte megváltást jelentett a nézők számára, amikor Csank János Vincze Ottót hívta a hazai kispadhoz. A két súlyos sérülés után felépülő középpályás csak néhány percet kapott, ám jelenléte azonnal jótékonyan hatott a játékosokra. Futott a labdával, pontosan indított hosszan, és azonnal megjött a drukkerek hangja. A hajrá pillanataiban a Ferencváros többször teremtett kecsegtető helyzetet a Paks kapuja előtt, mint addig összesen – de gól nem született.

Nem vagyunk rosszindulatúak, amikor azt mondjuk, nem látszott az osztálykülönbség a két csapat között – ez ugyanis magyar szinten is két, NB II-es szintű együttes öszecsapása volt.