Sztárok gáláznak

BÁLINT MÁTYÁSBÁLINT MÁTYÁS
Vágólapra másolva!
2007.08.27. 23:15
Címkék
A kínai válogatott a legjobb játékosaival érkezik az október 9-ei asztalitenisz-gálára, amelyen a magyar szövetség hivatalosan is elbúcsúztatja a nyáron visszavonult Bátorfi Csillát.

Tartalmas pingpongősznek nézünk elébe: két parádésnak ígérkező találkozóra is sor kerül a következő hetekben.

Előbb szeptember 7-én a Lombard-BVSC férficsapata mérkőzik meg a Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában a Borussia Düsseldorffal, amely a nevén kívül nem sokban különbözik az Európa-bajnok német férfiválogatottól. A BVSC (amelyben Pázsy Ferenc, Zwickl Dániel és Jakab János személyében a magyar nemzeti csapat három tagja is szerepel) a Körcsarnokban fogadja majd a németeket, köztük Európa legjobb játékosát, Timo Bollt, aki a márciusi Eb-n minden számban aranyérmet szerzett.

Egy hónappal később, október 9-én pedig még nagyobb csillagok érkeznek Budapestre: az aktív játéktól a nyáron viszszavonult legenda, a kilencszeres Európa-bajnok, négyszeres vb-bronzérmes, olimpiai negyedik helyezett Bátorfi Csilla búcsúztatására rendezendő gálameccsen az Eb-címvédő magyar női válogatott a sportág nagymestereivel, a világbajnok kínaiakkal csap össze. A 17.30 órakor kezdődő találkozóra közvetlenül a magdeburgi csapat Világkupa után kerül sor, így az ázsiaiak a lehető legjobb összeállításukban jönnek el – a világranglista első öt helyezettje közül négyen ott lesznek a Körcsarnokban! Így Athén kétszeres olimpiai bajnoka, Csang Jining, valamint az idei világbajnok Kuo Jüe, aki a zágrábi vb-n 4:1-re győzte le Póta Georginát. Ugyancsak asztalhoz áll a friss vb-második Li Hsziao-hszia és a bronzérmes Kuo Jan. A jelenleg épp a Távol-Keleten készülő Póta Georginának, Lovas Petrának, Tóth Krisztinának és Li Binnek tehát igencsak fel lesz adva a lecke.

„A program részleteiről még egyeztetünk Csillával, aki pillanatnyilag maga is a távol-keleti Pro Tour-versenyeken tartózkodik, de az biztos, hogy ő maga is mindenképpen ütőt ragad majd”

– árulta el Faragó Judit, a Magyar Asztalitenisz-szövetség főtitkára, akitől azt is megtudtuk, hogy az egyébiránt ingyenes gálára szóló belépőkhöz szeptember 15-től lehet majd hozzájutni. A rendezvényt, amelyen tiszteletét teszi a Nemzetközi Asztalitenisz-szövetség elnöke, a kanadai Adham Sharara is, a Sport1 televízió élőben közvetíti.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: Magyarország–Ausztrália férfi pólómeccs a vizes vb-n

Minden más foci
35 perce

A görögök legyőzésével közel kerültünk a csoportelsőséghez; Guzi Blanka: Remek érzés megélni a fejlődést

E-újság
40 perce

A piac varázslói – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
54 perce

Bravúrral van remény – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
55 perce

Lyles visszavágott Tebogónak; Takács Boglárka nyolcadik lett a monacói Gyémánt Liga-viadalon

Atlétika
1 órája

A spanyolok legyőzték az olaszokat, akik így is továbbjutottak a csoportból a női Eb-n

Minden más foci
1 órája

Kosár: győzelemmel kezdett a B-divíziós Eb-n az U20-as férfiválogatott

Utánpótlássport
2 órája

A Liverpool visszavonultatja Diogo Jota mezszámát – hivatalos

Angol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik