Pokoli Marakana

POLGÁR LÁSZLÓ, SZ. NAGY TAMÁSPOLGÁR LÁSZLÓ, SZ. NAGY TAMÁS
2007.08.27. 23:15
Címkék
Kemény meccs vár a Rangersre Belgrádban, a skótok ugyanis csak egygólos előnnyel utaznak a Crvena zvezdához a BL-selejtező visszavágójára. A szerbek fogadkoznak, reményeik pedig annak fényében érthetőek, hogy tavaly a sorozat későbbi győztese, az AC Milan is megizzadt a belgrádi Marakanában.

Hasonló várakozás előzi meg a Bajnokok Ligája-selejtező harmadik körének visszavágóját Belgrádban, a Crvena zvezda hívei körében, mint tavaly, amikor a sorozatot később megnyerő olasz AC Milan volt a csapat ellenfele. Bár a szerbek ezúttal kevésbé erős riválissal kerültek szembe, az első mérkőzés eredménye pontosan ugyanaz volt, mint 2006 nyarán Milánóban: a CZ 1–0-ra kikapott, de ezúttal Glasgow-ban a Rangerstől.

A skóciai vereség keserűségét növelte, de egyben a remény lángját is táplálja, hogy a két héttel ezelőtti találkozó egyetlen gólja az utolsó percben esett, így joggal bosszankodhatott a vezetőedző, Milorad Koszanovics is a lefújás után. A tréner személye azért érdekes, mert elődjének, a macedón Bosko Durovszkinak éppen azért köszönték meg a munkáját a közelmúltban, mert az észt Levadia ellen ugyan továbbjutott a BL második selejtezőköréből a csapat, de a vezetők szerint a futballja nem volt eléggé látványos. Vélhetően ezúttal az eredményes, de csúnya játékkal is kiegyeznének a maximalista elöljárók.

Telt ház lesz a belgrádi Marakana Stadionban, hiszen a „vörös csillagosok” szurkolói már az első nap felvásárolták mind a harmincötezer belépőt, ezzel üzenve a skótoknak: „Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel.” És ha már a minden hazai mérkőzésen pokoli hangulatot teremtő szerb drukkerek szóba kerültek, ezúttal mégis vissza kell fogniuk magukat, mert a csapat próbaidőn van, és a két évvel ezelőtti, a horvát Inter Zapresic elleni UEFA-kupatalálkozón történtek (a klub fanatikusai tettleg bántalmazták az ellenfél vezetőedzőjét) miatt a legkisebb szurkolói rendbontás is a nemzetközi porondról kizárást vonhatja maga után.

Azt a büntetést, amelyet szimpatizánsai botrányos viselkedése miatt a szerb főváros másik nagycsapata, a Partizan Beograd az idén nyáron már „kiérdemelt” az UEFA-tól...

Legfrissebb hírek

MLS: kikaptak Atlantában, Sallóiék lemaradnak a rájátszásról

Légiósok
18 perce

Heti program: a San Siróban játszik a Fradi El-meccset, férfi kézi Eb-selejtezők

Minden más foci
36 perce

„Mostanában a könyvem körül forog az életem” – Görgényi István 80 éves

Vízilabda
50 perce

Óriási végjáték után a Denver visszavágott a Chiefsnek – videók

Amerikai sportok
5 órája

Piastrit megbüntették – változott a Mexikóvárosi Nagydíj végeredménye

F1
6 órája

„Ez csak a kezdet!” – Antonelli nem állna meg egy világbajnoki címnél

F1
6 órája

NFL: Lamar Jackson ismét megsérült, a Bills kivégezte a Ravenst – videók

Amerikai sportok
6 órája

FTC: újra édes otthon; Görgényi: 80

E-újság
7 órája