Parádés védekezés, kiváló támadójáték

S. TÓTH JÁNOSS. TÓTH JÁNOS
2007.08.27. 00:01
Címkék

„Azt mondtam a játékosaim nak a meccs előtt, nagyon figyeljenek oda az első perctől kezdve, mert az Egyesült Államok válogatottja a nyitó negyedeket uralni szokta. Ekkor még nem is volt gondunk, tartottuk a lépést a hazaiakkal, a folytatásban azonban legázoltak minket” – foglalta össze az

amerikai olimpiai selejtező legutóbbi játéknapjának észak-amerikai csúcstalálkozóját Leo Rautins, a vesztes kanadaiak szövetségi kapitánya. Szó, mi szó, a Las Vegas-i Thomas & Mack Center publikuma (no meg a vállsérüléséből lábadozó Miami-sztár, Dwyane Wade, aki piros pólóba bújva most először jelent meg a házigazdák kispadjánál) egyik ámulatból a másikba esett, és őrjöngve ünnepelt, amikor például LeBron James átadása után Kobe Bryant bravúrosan csípte el, majd a palánknak háttal zsákolta be a labdát a gyűrűbe. Ezen a mérkőzésen azonban a Team USA-nak nem csak a támadójátéka volt elsőrangú, a hazai alakulat elsősorban fegyelmezett védekezésével morzsolta szét ellenlábasát. S az eredmény: Venezuela 43 pontos és a Virgin-szigetek 64 pontos különbségű legyőzése után Kanadára félszáz pontot vert rá Mike Krzyzewski együttese (113–63). Átlagban eddig 116 pontot szórtak az amerikaiak, ami már nem sokkal marad el a Dream Team 1992-es 121.2 pontos rekordjától.

A tornán ez idáig ellenállhatatlan Carmelo Anthony 25 pontjával a kvalifikációs sorozatok – egy találkozón belüli – második legeredményesebb kosarasává lépett elő. Nem véletlen, hogy az összecsapást a csarnok sajtópáholyából figyelő korábbi Denver-menedzser, Kiki Vandeweghe áradozva nyilatkozott a Nuggets-sztár produkciójáról a körülötte helyet foglaló tudósítóknak. Anthony nem először parádézik a válogatott mezében: tavaly 19.9-es pontátlagával a Team USA legjobb dobója volt a világbajnokságon. Érdemes megemlíteni Michael Redd három triplával színesített 19 találatát is, hiszen a hárompontos vonalon túlról 50 százalékos hatékonysággal tüzelt (5/10). S még valami: az első két meccsen 71 százalékkal büntetőző amerikaiak most szinte nem hibáztak, 91 százalékos célzáspontosságuk (20/22) már-már mesébe illő.

Az NBA kétszeres MVP-jét, Steve Nasht nélkülöző kanadaiakat – akik ráadásul a nyitó meccsen két perc alatt elveszítették Leo Rautins kapitány Syracuse Egyetemen kosarazó 21 éves fiát, a térdsérülést szenvedő Andy Rautinst – a korábbi Arkansas-kosaras irányító, Olumujiwa Famutimi vezette 17 pontjával.

Legfrissebb hírek

Alexander Zverev a 30. világelső a férfiaknál

Tenisz
10 perce

Szélesi Zoltán: A Szuszában minden mérkőzés olyan, mint egy gladiátorharc

Labdarúgó NB I
34 perce

Iraola: Az Isak elleni eset egyértelmű büntető volt

Angol labdarúgás
52 perce

Bódog Tamás: Nem szégyen kikapni Újpesten, de nem jó érzés

Labdarúgó NB I
54 perce

NHL: rekordközelben a Carolina kapusa

Amerikai sportok
1 órája

Letört a trófea füle, avagy újabb két csapat jutott be a következő BL-mezőnybe

Minden más foci
1 órája

Gasly és Colapinto is utólagos büntetést kapott

F1
1 órája

Ezért lett 2026-ban Kimi Antonelli a Formula–1 világbajnoka

F1
1 órája