Kezdésnek kiváló

SZ. A.SZ. A.
2007.08.26. 00:00
Címkék

Lehet, hogy Bernd Schuster szerződtetése igenis jó húzás volt.

Pedig amíg elődje, Fabio Capello azért kapta kézbe a munkakönyvét júniusban, mert csapata nem játszott látványos focit, csak eredményeset, addig a német tréner eddig utóbbi összevetésben sem állta a versenyt: a Real 6–3-as összesítéssel elbukta a Sevilla elleni kétfelvonásos Szuperkupadöntőt, s a tesztmeccseken is siralmas mérleget produkált.

Sőt: Sergio Agüero a bajnokság legelső percben a Real hálójába fejelt!

Ám a Real kapcsolt, Raúl egyenlített, majd Sergio Ramos kapufát lőtt, Agüero zseniális szólóját Pepe hasonlóan ügyesen állította meg, azaz lett itt látványosság, ahogy a vezérkar kérte. És végül eredmény is, mert a szintén új igazolás, a zseniálisan játszó Wesley Sneijder a győztes gólt is megszerezte – igaz, megpattanó lövés révén.

Így aztán a Real a rangadó után is ünnepelhetett, nemcsak előtte, amikor a Santiago Bernabéu gyepén újra megmutatták a tavaszi elsőségért járó serleget, a vendégjátékosok pedig sorfalat álltak a hazaiaknak. Kár, hogy mindezt csakis a lelátóról láthatták, mert váratlan jogi bonyodalmak miatt a televíziós csatornák nem közvetíthették a nyitó meccset.

Legfrissebb hírek

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
4 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
5 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
5 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
5 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
6 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
6 órája

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
6 órája