Abraham kiütötte Gevort

T. G.T. G.
2007.08.21. 12:49
Címkék

Az örmény születésű, német színekben versenyző Arthur Abraham (24–0, 19 K. O.) látványos mérkőzésen a 11. menetben kiütéssel győzött honfitársa, Khoren Gevor (27–3, 15 K. O.) ellen a Nemzetközi Bokszszövetség (IBF) középsúlyú világbajnoki címéért Berlinben, s ezzel ötödik alkalommal védte meg vb-övét. Remek bunyót láthatott a Max Schmeling Halle közönsége. A kihívó támadólag lépett fel, de a hatodik menettől elfáradt, és hősiesen állta az ütéseket. Bármelyik pillanatban bekövetkezhetett a kiütés, de a címvédő csak a 11. menetben, egy balhoroggal tett pontot az ütközet végére. Fritz Sdunek, az Universumban bokszoló Gevor edzője saját bevallása szerint már a kilencedik-tizedik menet környékén bedobta volna a törülközőt, de Gevor nem akarta feladni a küzdelmet. „Szuperbajnok szeretnék lenni, addig nem nyugszom, amíg nem sikerül – jelentette ki a győztes. – Mindenki, aki el akarja venni a címemet, így lesz megbüntetve.” Erre nem lehet mérget venni, főleg azután, hogy Abraham klubja, a Sauerland-istálló Amerika, konkrétan a Bokszvilágtanács (WBC) és a Bokszvilágszervezet (WBO) bajnoka, Jermain Taylor felé kacsingat.

Legfrissebb hírek

Balogun két góljából csak a második érvényes, kettő az USA előnye!

Foci vb 2026
47 perce

Öngóllal szerezte meg a vezetést az Egyesült Államok, majd jött Balogun... – videó

Foci vb 2026
56 perce

Itt a vb első öngólja, vezet az USA! – videó

Foci vb 2026
1 órája

Megnyitották harmadszor is, perceken belül kezdődilk az USA–Paraguay

Foci vb 2026
1 órája

Vb 2026: Egyesült Államok–Paraguay

Foci vb 2026
1 órája

Jovo Lukic gólja után „felrobbant” Szarajevó

Foci vb 2026
1 órája

Paris Hiltontól Pókemberen át a Sütiszörnyig, avagy sztárparádé Los Angelesben – Galéria

Foci vb 2026
1 órája

Amerika kapitány természetesen ott van – íme, az USA–Paraguay meccs kezdőcsapatai

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik