Visszavágásra készül a Plymouth

2007.08.18. 23:51
Címkék

Nyolcból nyolc? Ezt a kér dést feszegette Halmosi Péter, az angol másodosztályban szereplő Plymouth Argyle magyar középpályása, amikor a szombati, Ipswich Town elleni bajnokiról faggattuk. A 12-szeres válogatott szélső derűlátó, amit együttese formájával is magyarázott.

„Nagyon várjuk a meccset, szeretnénk visszavágni a tavaszi három nullás vereségért – utalt Halmosi Péter a két klub legutóbbi, március végi összecsapására. – Akkor már az első percben megfogyatkoztunk, így esélyünk sem volt nyerni. Most annál több, hiszen remek a hangulat, a Hull City otthonában kiharcolt győzelem megadta az alapot a jó folytatáshoz. Kiváló képességű játékosokból áll az Ipswich, de menedzserünk szerint nem ízlik nekik a letámadás, amit mi előszeretettel játszunk. Az együttesen nem változtat Ian Holloway, így én és Buzsáky Ákos is kezdők leszünk, míg Tímár Krisztián kispados. Az előző idényt is beleszámítva immár hét meccset nyertünk meg zsinórban, remélem, szombat estére meglesz a nyolcadik is.”

Az említett magyarok közül Halmosi Péter mellett Buzsáky Ákos is repülőre ül vasárnap délután, hiszen mindketten tagjai az olaszok elleni mérkőzésre készülő magyar válogatott keretének.

Legfrissebb hírek

Danyi Gábor nem volt elégedett az FTC–Győr rangadó színvonalával

Kézilabda
10 perce

Száguld a DAC: még nem volt ilyen jó rajt a szlovák bajnokságban

Minden más foci
27 perce

Légiósok: kirúgták Bárány Donáték edzőjét

Légiósok
38 perce

Hetedik lett a férfiváltó a rövid pályás gyorskorcsolya vk-n

Téli sportok
1 órája

Légióskörkép: több a sérült, mint a gól – Rossi kulcsemberei miatt aggódhat

Légiósok
1 órája

La Liga: Tchouaméni lecsúszott lövése fejen talált egy kisfiút, Mbappé is vígasztalta

Spanyol labdarúgás
1 órája

Legenda, új hős, bambino-világbajnok – így ünnepli a nemzetközi sajtó Kimi Antonellit

F1
1 órája

Alexander Zverev a 30. világelső a férfiaknál

Tenisz
1 órája