Pécs: komlói bukás

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2007.08.18. 23:51
Címkék

Hamar összehozta első vereségét a Pécs. Az NB I-ből kieső csapat játékosai számára azért lehet különösen fájó a kudarc, mivel a szomszédvár Komlótól kaptak ki. A mérkőzés első félidejében az igen szépszámú nézősereg – kétezren tekintették meg a helyszínen a megyei derbit – meglepetésre azt láthatta, hogy a Komló fölényben futballozik. Az egykori pécsi edző, Ott József csapata a vezetést is megszerezte. A fordulás után ugyan aktívabb lett a Pécs, ám az újabb hazai találat már-már el is döntötte a mérkőzést. A vendégek egyre nagyobb fölénybe kerültek, de mindössze szépíteni tudtak, így nagy meglepetésre győzött a Komló. Kis Károly, a pécsiek vezetőedzője a játékvezetőt is okolta a kudarc miatt, ám leginkább csapatát hibáztathatja azért, mert az együttes elszenvedte első vereségét a szezonban. Mivel a piros-fekete együttesnél egyértelmű cél a feljutás, és erről még afféle díszoklevelet is írtak a játékosok, nehéz lehet elfogadni, hogy rögvest a bajnokság elején hátrányba kerültek a vetélytársakkal szemben.

Legfrissebb hírek

Ezért lett 2026-ban Kimi Antonelli a Formula–1 világbajnoka

F1
7 perce

Doncic óriási formában játszik, megint NBA-kuriózummal szolgált

Amerikai sportok
39 perce

Tudta, hogyan kell megbolondítani a védőket – Kiss Sándor 70 éves

Labdarúgó NB I
40 perce

A papa öléből az F1 trónjáig – tíz érdekesség az új bajnokról, Kimi Antonelliről

F1
1 órája

MLS: kikaptak Atlantában, Sallóiék lemaradnak a rájátszásról

Légiósok
1 órája

Heti program: a San Siróban játszik a Fradi El-meccset, férfi kézi Eb-selejtezők

Minden más foci
1 órája

„Mostanában a könyvem körül forog az életem” – Görgényi István 80 éves

Vízilabda
1 órája

Óriási végjáték után a Denver visszavágott a Chiefsnek – videók

Amerikai sportok
6 órája