Hamilton–Alonso békítőshow

B. R.B. R.
Vágólapra másolva!
2007.08.13. 23:26
Címkék

A McLaren két sikeréhes pilótája, a jelenlegi éllovas brit Lewis Hamilton és a kétszeres világbajnok spanyol Fernando Alonso szokatlan dologra készül – beszélni akarnak egymással! A Magyar Nagydíjon sportszerűtlenek voltak egymással, azóta pedig haragban vannak. Miközben a két versenyző szabadsága alatt pihenteti az idegeit, a csapat hivatalos közleményben tudatta, hogy Alonso és Hamilton találkozni akar egymással, hogy elsimítsák a viszályt. A két pilóta egy-egy semmitmondó nyilatkozattal kommentálta a hírt, ennél sokkal érdekesebb a kétszeres világbajnok jövőjére vonatkozó legújabb verzió. E szerint, ha Alonso tényleg elmegy a McLarentől, egyetlen ütőképes csapathoz mehet, ez pedig nem más, mint a fejlődő BMW, amely idén rendre ott sorakozik a Ferrari és a McLaren árnyékában, sőt néha sikerült kilépnie onnan. Egy német lapnak nyilatkozva Mario Theissen nem zárta ki, hogy Alonso beülhet a BMW-be. Mivel Nick Heidfelddel a pletykák szerint hosszabbítanak, Alonso „áldozata” a tehetséges lengyel, Robert Kubica lehet.

Legfrissebb hírek

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
17 perce

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
22 perce

Az ETO edzője az MLSZ ajánlásáról: Jó lenne, ha valaki tisztázná, mikor, mit lehet csinálni...

Labdarúgó NB I
46 perce

Nemkívánatos játékos lett klubjában a klasszis dán kézilabdázó

Kézilabda
54 perce

Papírforma kínai siker műugrásban a vizes vb-n

Vizes vb 2025
54 perce

Megszületett Kleinheisler második gyermeke, kezdődhet a csapatkeresés

Légiósok
1 órája

Távozhat az FC Barcelona alelnöke: Szaúd-Arábiába tart Ronaldóékhoz

Spanyol labdarúgás
1 órája

Nagy Krisztián távozik a magyar bajnok BJA jégkorongcsapatától

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik