Ez a balhé volt az utolsó

PIETSCH TIBORPIETSCH TIBOR
2007.08.13. 23:26
Címkék
Bár sokan azt várták, hogy Tököli Attilának le kell adnia a szerelését, a paksi vezetők más véleményen vannak: a Honvéd ellen kiállított, majd a helyzetén csak rontó támadónak adtak még egy esélyt. A csatár súlyos pénzbüntetést kapott, és több balhéja nem lehet.

Anélkül, hogy túllihegnénk a történteket: a szombati Paks–Honvéd bajnokin (0–3) Tököli Attila olyat tett, amit egy sörmeccsen sem engedhet meg magának senki.

A házigazdák támadója alig 37 percet töltött a gyepen, de nem azért, mert le- vagy becserélték, hanem azért, mert addig kritizálta Szabó Zsoltot, amíg a mérkőzés bírája le nem zavarta a pályáról. A piros úgy felbőszítette a játékost, mint bikát a vörös lepel: levonulóban előbb Lengyel Ferenc vezetőedzőnek szólt oda, majd az őt szidalmazó drukkert akarta egy jobbcsapott-balhorog kombinációval csendre inteni – végül a biztonságiak kísérték be az öltözőbe. Ott később elnézést kért mindenkitől, ám azt már vasárnap jelezték az ehhez hasonló ügyekben eddig járatlan paksi elöljárók, hogy egy őszintének tűnő bocsánattal nem intézhető el a dolog – „ítélethirdetést” hétfő délutánra ígértek. Nem is húzták az időt, Haraszti Zsolt szakosztálymenedzser a megjelölt időpontban készségesen állt a rendelkezésünkre.

„Látszólag egyszerű, amúgy roppant nehéz helyzetben voltunk: vagy kirúgjuk Tököli Attilát, vagy szigorúan megbüntetjük, és adunk neki még egy esélyt – nyilatkozott a szakosztálymenedzser. – Tudom, a közvélemény azt várta, hogy eltanácsoljuk a futballistát, nekünk, vezetőknek azonban más szempontokat is figyelembe kellett vennünk. Ezután úgy határoztunk, hogy jelentős pénzbírságban, továbbá utolsó figyelmeztetésben részesítjük Attilát. Ne higgye senki, hogy olcsón megúszta, az összeg az ötszöröse az eddigi legnagyobb paksi büntetésnek, ráadásul szó sem lehet arról, hogy az esetleges prémiumból vonjuk le: készpénzben kell fizetnie. Az utolsó figyelmeztetésről pedig csak annyit, hogy a legkisebb incidens esetén megválunk tőle, ha nem tartja be a játékszabályokat, bármennyire is jó játékos, elválnak útjaink. Mindezt az öltözőben, az edzésre készülő csapat előtt jelentettük be, Attila szó nélkül vette tudomásul.”

Ez már haladás…

Előrelépést egyébként az együttes is elkönyvelne már: Tolna megyében senki sem gondolta volna, hogy a zöld-fehérek ilyen csúnyán beragadnak a rajtnál. A négy forduló elteltével pont nélkül szerénykedő klubnál azt mondják, az ötödik, illetve a hatodik játéknap sorsdöntő lesz a számukra: előbb a Vasashoz látogatnak, majd a Nyíregyházát fogadják.

„A következő két hétben eldől, hogy valójában mire vagyunk képesek – tette hozzá Haraszti Zsolt. – Az előttünk álló két találkozó arról is dönt, hogy kénytelenek leszünk-e szezon közben változtatásokat eszközölni. Egyelőre nem ez jár az eszünkben, maximálisan bízunk a játékosokban és a szakmai stábban. Nyugodtan leírhatja: Pakson nincs edzőkérdés.

Legfrissebb hírek

Eustáquio nem egyedül lőtte a gólját

Foci vb 2026
25 perce

Marsch ígéri, Kanada megmutatja, hogyan kell óriásra vadászni a nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
32 perce

CONCACAF-csapat 40 éve nem ért el ilyen eredményt, mint Kanada

Foci vb 2026
48 perce

Kanada megnyerte az egyenes kieséses szakaszban lejátszott első vb-meccsét – statisztikák

Foci vb 2026
59 perce

Hétfői sportműsor: a 16 közé jutásért játszanak a brazilok és a németek, rajt Wimbledonban

Minden más foci
1 órája

Jenner: Letértünk az útról, ami korábban meghatározta a holland futballt; Sinner Wimbledonban címet védene

E-újság
1 órája

Egy telefon bánta a hullámzást a kanadaiak meccsén – videó

Foci vb 2026
1 órája

Videó: ezzel a góllal búcsúztatta Kanada Dél-Afrikát

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik