Ötszázezer eurót ér a magyar tehetség

CSILLAG PÉTERCSILLAG PÉTER
Vágólapra másolva!
2007.08.12. 08:03
Címkék
„Szalai Ádám az RM Castilla új játékosa” – számolt be a tartalékegyüttes legfrissebb szerzeményéről (egyúttal a magyar támadó hatalmas lehetőségéről) a Real Madrid honlapja, amely arról is említést tesz, hogy a 19 éves támadó három esztendőre igazol a klubhoz. Ami a hírből kimaradt: a magyar futballistáért félmillió eurót (126 millió forintot) fizet a spanyol bajnok.

Felgyorsultak az események Szalai Ádám körül – és ezt szó szerint is érthetjük.

A Stuttgart B-csapatából a Real Madrid tartalékegyüttesébe szerződő 19 éves játékos szombat délutáni telefonbeszélgetésünk elején kérte, fogjuk rövidre a dolgot, ugyanis éppen szakadó esőben 180 kilométer/órás sebességgel robog a német autópályán Magyarország felé.

„A Stuttgarttal már felbontottam a szerződésemet, a spanyolokhoz azonban még nem írtam alá, erre a jövő héten aktuális orvosi vizsgálat után kerülhet sor – vázolta sietősen a tényeket Szalai Ádám. – Vasárnap dől el, pontosan mikor utazom el Madridba, azt viszont már most lehet tudni, hogy három évre szól a megállapodás. Az út előtt azonban még mindenképpen hazamegyek, összepakolok, rendezem az otthoni elintéznivalókat. Őszintén szólva még nem is tudom igazán felfogni, mi történt valójában, nem érzem azt a boldogságot, amelyre a kétségkívül nagyszerű hír egyébként okot adna.”

Amíg a száguldó autóban ülő játékos a fentieket elmondta, újabb kilométerekkel csökkent a távolság közte és a magyar határ között. Azonban sokkal fontosabb kérdés, mikor kerülhet közel egy másik határhoz, és főként hogy mikor lépheti azt át: a vonalat, amely a Real első és második csapatát elválasztja egymástól.

„Ha nem hinném el magamról, hogy felkerülhetek a felnőttek közé, nem vágnék bele ebbe a kalandba – szögezte le a támadó. – A célom egyértelműen az, hogy valamikor majd a Real Madrid legjobbjai között szerepeljek, ám határidőt nem akarok szabni magamnak, hiszen tisztában vagyok vele, ez nem megy egyik napról a másikra. Sokat nem tudok a Real B-ről, mindenesetre biztató, hogy Raúl pályafutása is itt kezdődött el.”

Arról ugyan nincs információ, hogy az időközben a madridiak szimbólumává váló spanyol csatárért mennyit fizetett a klub, amikor 15 évesen szerződtette a városi rivális Atléticótól, ám az összeg vélhetőleg meg sem közelítette a Szalai Ádámért kiadott summát: a Stuttgart állítólag félmillió euróval (126 millió forint) gazdagodott a fiatal tehetség eladása révén.

A Real Madrid Castilla (ez a tartalékcsapat hivatalos neve) a spanyol harmadosztályban játszik, több más neves együttes – az Atlético Madrid, a Celta Vigo és a Deportivo La Coruna – Bgárdájával együtt. További fontos információ, hogy néhány más klubbal ellentétben a Real első csapatánál előszeretettel építkeznek a „fakóból”.

A fentieken túlmenően akad még egy fontos kérdés, amelyet nem árt tisztázni a játékossal a madridi szerződés aláírása előtt. Hogy vajon nem a Barcelonáért dobog-e a fiatal futballista szíve? Nos, a királyi klub szurkolói megnyugodhatnak, Szalai Ádám ugyanis még a feltételezést is elutasította: „Akár elhiszi, akár nem, világéletemben a Real volt a kedvenc spanyol csapatom.”

Legfrissebb hírek

A BL-re pályázó Nottingham 102 perc játék után egy ponttal távozott Londonból

Angol labdarúgás
16 perce

Gyenge játékkal fordított a Milan a Genoa ellen, Leao volt a hős

Olasz labdarúgás
21 perce

Megszakadt a Girona nyeretlenségi sorozata, nagy lépést tettek a katalánok a bennmaradás felé

Spanyol labdarúgás
25 perce

Fegyverneky Zsófia szerint sokan szívesen felvennék a Sopron mezét az elmúlt 30 év eredményei miatt

Kosárlabda
1 órája

Nikitscher: A kudarcokból kell szerintem igazán tanulni

Spanyol labdarúgás
1 órája

Történelmi döntő a Crucible-ben, Csao Hszin-tung a sznúker új világbajnoka

Egyéb egyéni
1 órája

Puskás–Suzuki-kupa: a Honvéd edzője az elveszített döntő ellenére is büszke játékosaira

Minden más foci
1 órája

Bondár Anna győzött a római mestertorna selejtezőjének első körében

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik