Egyre jobb az új csapat

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2007.08.09. 00:46
Címkék

Minden szempontból sikeres szlovákiai vendégjátékon van túl a legutóbbi első osztályú bajnokságban nyolcadik helyen záró hódmezővásárhelyi női csapat. A nyáron munkába álló, legutóbb Békéscsabán dolgozó vezetőedző, Rapatyi Tamás tanítványai három mérkőzést játszottak a Felvidéken, s mindegyiket fölényesen megnyerték. A Besztercebánya ellen 36–28-ra és 37–27re, a Trencsén ellen 41–33-ra győztek – vagyis a támadójátékkal nem volt probléma, s a védekezés is egyre stabilabbá vált. Különösen az ukrán átlövő, Olha Nikolajenko volt elemében, ő a három mec csen ös szesen 26 gólt szerzett. Rapatyi Tamás a túrán kipróbálhatott több taktikai variációt, így védekezésben és támadásban egyaránt előrelépett a csapat. A héten a hódmezővásárhelyi szurkolók hazai pályán is láthatják kedvenceiket, hiszen a csapat pénteken kétszer (délelőtt 11-kor és délután fél négy kor) is megmérkőzik a Cornexi-Alcoa-Auto Bahn együttesével.

Közben a háttér is stabilizálódott Vásárhelyen, hiszen a klubvezetőség kétéves együttműködési megállapodást kötött egy építőipari vállalkozással, így az új bajnokságban már ASA-Hódmezővásárhelyi NKC néven szerepel a csapat.

Legfrissebb hírek

A címvédő Swiatek könnyen, a tavalyi döntős Anisimova nehezen jutott tovább Wimbledonban

Tenisz
11 perce

Tóth Rajmund Nürnbergbe menne, de vinné a Bröndby is – sajtóhír

Labdarúgó NB I
19 perce

Jön az ország egyik legkülönlegesebb úszóversenye – hatszázan a Dunában

Csupasport
21 perce

Szteroidhasználatért tiltották el a világbajnok íjászt

Egyéb egyéni
21 perce

Izraelbe szerződhet a ZTE brazil légiósa

Labdarúgó NB I
25 perce

Russell hazai áttörésre készül; Antonelli visszavágna az első silverstone-i sprinthétvégén

F1
26 perce

Balog Zsolt: Még mindig a futball a mindenem!

Képes Sport
26 perce

Cristiano Ronaldo megtörhet egy több évtizedes átkot

Foci vb 2026
30 perce
Ezek is érdekelhetik