Egységben az erő

Elég fellapoznunk bármely sportszociológiával foglalkozó tankönyvet vagy szakkönyvet, a sport társadalmi szerepei között ott találjuk az integrációt, azt az alapelvet, hogy a közös mozgás és a sportbeli sikerek összehozzák az embereket.

Persze minden elmélet igazságtartalmát a tények alapozzák meg, nem kivétel ez alól a sportszociológia sem. A terület szakértői vasárnap újabb gyakorlati tapasztalattal gazdagodhattak, hiszen a hosszú évek óta háborús övezetnek számító arab ország, Irak egységbe tömörült egy sportsikernek köszönhetően. A szunnita és siíta arabok, valamint az ország kisebbségét kitevő kurdok képviselőiből összeállított iraki labdarúgó-válogatott Junisz Mahmud fejes góljával 1–0-ra legyőzte a tavalyi világbajnokságon is szereplő Szaúd-Arábiát az Ázsia-kupa döntőjében, megszerezve az aranyérmet.

Túl sok ismerős név nem akad az iraki keretben, hiszen a futballisták jó része otthon vagy a környező arab államokban futballozik (a hazai bajnokság csupán másfél hónapig tartott a feszült belpolitikai helyzet miatt), mindössze ketten keresik Európában a kenyérre valót: Havar Mulla Mohammed és Mahdi Karim a ciprusi Apollon Limassol labdarúgója.

„Két fő okát látom a sikernek – kezdte érdeklődésünkre Emir al-Hamawandi, magyar-iraki állampolgárságú sportmenedzser, egyetemi tanár, az arab ország utazó sportnagykövete. – Sok tehetséges labdarúgónk van, akiknek a háborús viszonyok külön motivációt jelentettek, hogy megmutassák, etnikai hovatartozástól függetlenül összetartanak, hiszen egységben az erő. Így olyan válogatottat is le tudtunk győzni, mint SzaúdArábia, pedig az ország labdarúgó-bajnoksága a kontinensen az egyik legerősebb. A napokban az egyik amerikai ENSZ-képviselő is a futballistákat állította példaként az iraki politikusok elé, mondván, megtanulhatnák tőlük az összetartást.”

Az irakiak bravúros diadalának értékét növeli, hogy az ország 2003-as nemzetközi megszállása előtti időszakban, azaz a Szaddám Husszein-érában még valóságos terror alatt kellett játszaniuk. Az ország élén álló despota idősebb fia, Udaj meglehetősen érdekes módszerekkel kormányozta a labdarúgó-szövetséget: láblevágással fenyegette meg a futballistákat, az edzés elbliccelése börtönbüntetést vont maga után, míg vereség esetén az elektromos sokkolás, illetve a szennyvízgödörben való fürdés volt a retorzió.

A vasárnapi diadal utóhatásai sem voltak teljesen békések, noha a lakosság a déli, siíta központnak számító kikötővárostól, Bászrától kezdve a 2006 decemberében kivégzett, gaztetteiről elhíresült szunnita nemzetiségű diktátor, Szaddám Husszein északi szülővárosán, Tikriten át a kurd kisebbség székhelyéig, Arbilig örömkönnyeket hullajtott, és iraki zászlókat lengetve ünnepelte a hősöket.

A népünnepélyre az elődöntő utáni gépkocsi robbantások vetettek árnyékot, az incidens természetesen a győztes csapat tagjainak hangulatára is rányomta a bélyegét.

„Több mint ötven iraki állampolgár halt meg az ünneplés közben – mondta a finálé után a katari al-Garrafa klubcsapatban futballozó hős, Junisz Mahmud. – Az ő emlékük miatt is meg kellett nyernünk a döntőt. Bár szeretnék hazatérni ünnepelni, nem tudom, mennyire érezném magam biztonságban Bagdadban.”

Emir al-Hamawandi megerősítette, az iraki futballisták még két nappal a döntő után is tanakodnak, visszatérjenek-e Irakba, jelenleg az Egyesült Arab Emírségek miniszterelnökének meghívására Dubaiban vannak.

„Biztos, hogy a robbantásos merényleteket nem a belső ellentétek okozzák, hanem a környező államokból irányítják a hasonló, megosztó jellegű akciókat – fejtegette a szakember. – Méghozzá azok a megbízók, akik tartanak attól, hogy Irak talpraáll, és újra erős állam lesz. Ez az érzésük pedig a futballsiker után csak erősödhetett…”

Azaz a politika és a labdarúgás összefügg egymással. Hiába a nagyszerű siker, Irakban még mindig a félelem és a bizonytalanság az úr. Az ország labdarúgói viszont a gyepen már nem tartanak senkitől, a jól megérdemelt pihenés után készülhetnek az előttük álló feladatokra, többek között a 2009-es Konföderációs Kupára, ahol minden bizonnyal megmérkőznek az irakiak által legjobban gyűlölt ország, az Egyesült Államok válogatottjával.

Sportszociológusok, figyelem: az a meccs több lesz, mint egyszerű futballesemény.