Visszakívánkoznak az élre

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
2007.07.29. 10:06
Címkék

Izgalmas mérkőzésnek ígérkezik a Sopron–Honvéd, hiszen a második forduló vasárnapi mérkőzésén két jól rajtoló együttes találkozik: egy héttel ezelőtt a Sopron tíz emberrel harcolt ki 1–1es döntetlent Kaposváron, míg a Honvéd a REAC-ot győzte le idegenben 3–0-ra. A soproni találkozó kulcsfigurája Bárányos Zsolt lehet. A Honvéd középpályása korábban szép időszakot töltött Sopronban, kupagyőzelmet ünnepelt a csapattal, a közönség pedig imádta őt.

„Nem titok, szerettem Sopronban játszani – mondta Bárányos Zsolt. – Erős csapatunk volt, aközönség fantasztikusan buzdított minket, sajnálom, hogy a klub vezetői akkor hagyták szétszéledni az együttest. A Sopron azóta hullámzó teljesítményt nyújt a bajnokságban, edzők váltogatták egymást a kispadon, de biztos vagyok benne, hogy ebben a szezonban ismét jó csapat lesz a városban. Nehéz mérkőzésre számítok vasárnap.”

A Honvéd csütörtökön tovább erősödött, hiszen a norvég Fredrikstad együttesétől hazatérő Tóth Mihály három évre kötelezte el magát a piros-feketékhez. A rutinos csatár Sopronban azonban még nem lép pályára, mert csupán pénteken edzett először új társaival, ezért Supka Attilával abban maradtak, hogy vasárnap még nem nevezi őt a keretbe. Érdekesség, hogy Tóth Mihály és Bárányos Zsolt pályafutása negyedszer keresztezi egymást.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: két meccs az NB I-ben; magyarok döntőznek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
6 órája

Bognár István: El akarom érni a száz gólpasszt az NB I-ben; Gróf Dávid: Szeretnék még az NB I-ben védeni

E-újság
6 órája

Rg-vb: továbbra is Varfolomeev a trónon, Pigniczki Fanni lemaradt a döntőről

Egyéb egyéni
6 órája

Vissza az örömöt! – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Meghálálta – Bodnár Zalán jegyzete

Európa-liga
7 órája

A Girondins Bordeaux megint egy lépéssel közelebb a csődhöz

Francia labdarúgás
7 órája

A Nyírbátor és a Veszprém győzelmével indult a futsal NB I 2026–2027-es idénye

Labdarúgó NB I
7 órája

Kriszt Sarolta 16 pontra a legjobb tíztől hétpróbában

Atlétika
7 órája