Az edző nélkül meccset vesztettek (2)

A mérkőzésről tudósított: BOTÁR LÁSZLÓ, VAJDA GYÖRGYA mérkőzésről tudósított: BOTÁR LÁSZLÓ, VAJDA GYÖRGY
2007.07.29. 23:36
Címkék
A Sopron és a Honvéd roppant gyenge színvonalú találkozót játszott. Sok hiba és kevés helyzet jellemezte a kilencven percet. A hazaiak edzője, Détári Lajos eltiltása miatt a lelátóról nézte, ahogy csapata vereséget szenved a kispestiektől.

Sok volt a pontatlanság, és nem túl magas a színvonal, mégis lüktető játék zajlott az első félidőben, ám a szünetig egyik csapat sem tudott tartósan a másik fölé kerekedni. Az elvártnál kevesebb helyzet alakult ki, ha nagy ritkán adódott lehetőség a kapuk előtt, az egyértelműen a két szervezőnek, Pintér Zoltánnak, illetve a másik oldalon Bárányos Zsoltnak (korábban mindkét labdarúgó játszott már a másik csapatban is…) volt köszönhető. Pedig a védők szemmel láthatóan tartottak az ellenfél támadóitól, Schindler Szabolcsnak, Pomper Tibornak, vagy a hazai részről Sifter Tamásnak és Dlusztus Andrásnak is voltak bizonytalan megmozdulásai, míg az elrontott passz, a rossz labdakezelés szinte kivétel nélkül jellemző volt a mezőnyjátékosokra.

Nagyon ritkán futott támadás az oldalvonalak mellett, a szervezők többnyire középen próbálkoztak átlövéssel vagy indítással, noha nem új a felismerés: a modern futballban leginkább a széleken lehet a védelmek mögé kerülni. Kevés elképzelés volt a két csapat játékában – e tekintetben is abszolút kiegyenlített volt a találkozó első félideje. Hiányzott az ötlet, a sok mozgás és a ritmus is, ráadásul többször is durva jelenetek zajlottak a pályán.

A második félidőtől a szurkolók és alighanem a két – egyébként egyaránt támadófutballt ígérő – edző is jobbat várt.

Sira Istvánnak rögtön a második félidő elején akadt egy lehetősége, ami némi reménynyel kecsegtetett, hogy talán jobb lesz a folytatás, de ez hiú ábránd volt. Bántóan sok volt továbbra is a hiba: gyakran rontottak a játékosok néhány méteres passzokat, és semmi sem utalt arra, hogy javulna a helyzet a lefújásig.

e ugyanis a kilencven perc egyetlen találatát (mondani sem kell: egy szabadrúgásból beívelt labdát lőtt a hálóba), ami után a vendégek minden lehetőséget megragadtak arra, hogy lassítsák az amúgy is fájdalmasan lassú játékot. A ő szempontjukból azonban ez a taktika tökéletesen megfelelt a célnak, mert így a második meccsüket is megnyerték a bajnokságban. A Sopron egyáltalán nem tudta megközelíteni azt a teljesítményt, amit az első fordulóban Kaposváron nyújtott, amikor pedig tíz emberrel szerzett pontot idegenben.

Legfrissebb hírek

Hatékonyság csúcsra járatva: Torinóban is nyert a Lazio

Olasz labdarúgás
16 perce

Bronzérmes lett Törökországban a Hajós, Niemeier strandröplabdapáros

Röplabda
52 perce

Férfi röplabda: drámai meccsen győzte le DEAC a Pénzügyőrt

Röplabda
1 órája

A felső lécet súrolta a 11-es – a Kisvárda–Fradi meccs legjobb képei

Labdarúgó NB I
1 órája

Rangadót nyert Zsolnán a DAC, és ötpontos előnnyel vezet

Minden más foci
1 órája

Manu Bueno és Diomande is betalált a hajrában

Spanyol labdarúgás
2 órája

Kocsis Csillag aranyérmet nyert a SUP-világbajnokságon

Kajak-kenu
2 órája

Európai kézilabdaligák: Máthé Dominik nyolc gólt szerzett

Kézilabda
2 órája