Thierry Henry naplója

2007.07.28. 23:26
Címkék

Thierry Henry, a Skóciában edzőtáborozó Barcelona klasszisa naplót vezet a www.fcbarcelona.com oldalon, ebből közlünk részleteket. „Csütörtökön életemben először játszottam meccset a Barca mezében, és nagy általánosságban elég érzelmes volt a nap. Először azért, mert öt hónap után most futballoztam először, másodszor pedig azért, mert rögtön megszereztem első Barca-gólomat. A Dundee United szurkolóinak fogadtatása nagyszerű volt, én pedig minden probléma nélkül tudtam játszani 45 percet. Nehéz mérkőzés volt, főleg mert a Dundee United három hete keményen dolgozik, így frissebb volt nálunk. Én és az egész csapat is még csak gyűjtjük az erőt, és ugyanezt kell folytatnunk tovább. Az edzőmérkőzésről szólva: elkaptam a ritmust, ami az edzéseket és a mérkőzések illeti. De ilyen a futball: sosincs megállás! Ám én szeretem így, már alig várom, hogy elkezdődjön a hivatalos szezon. A csapatnak nagy szüksége van rá, úgyhogy el tudom képzelni, a szurkolók is mennyire várják! Be kell vallanom, kellemesen csalódtam, mert olyan ovációval fogadta a közönség, amikor elindultam melegíteni, amilyenre nem számítottam. Sok éven keresztül játszottam Nagy-Britanniában, és a szurkolók általában akkor is nagyon jól bántak velem. Első sajtótájékoztatómat is megtartottam Barca-játékosként, ezenkívül csak a hivatalos bemutatásomon beszélgettem a sajtóval. Amikor az ember a Barca játékosa, mindenki tudni akarja, mi történik vele – mindenről tudni akarnak, ez normális. A média érdeklődése itt más: amikor az Arsenal csatára voltam, a sajtó sosem érdeklődött az edzéseink iránt, Anglia ilyen… Mindennap, amikor a szállodához érünk, az autogramvadászok hatalmas csoportjai várnak. Ez várható is volt, hiszen Wales, Skócia, Írország és Anglia is a labdarúgásért él. Ha pedig olyan csapattal utazol ide, mint a Barca, egészen biztos, hogy figyelnek rád.”

Legfrissebb hírek

Lehetséges, hogy műteni kell Böde Dánielt – sajtóhír

Labdarúgó NB I
6 órája

Mellékfoglalkozás – Mohay Gábor publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Vasárnapi sportműsor: NB I, NB II; Milák Kristóf és Kós Hubert Eb-döntőben úszik

Birkózás
6 órája

Meglátogattuk Szalai Józsefet, aki szórja a gólokat Pakson; Megakadtak a tárgyalások a Videoton Fehérvár FC értékesítéséről

E-újság
6 órája

Mindhárom élvonalbeli csapat továbbjutott szombaton az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
7 órája

Atlétikai Eb: hatodik lett a női 4x100-as magyar váltó a döntőben!

Atlétika
7 órája

Szélesi Zoltán: A kapott gólnál sajnos a saját dolgunkat nehezítettük meg

Labdarúgó NB I
7 órája

Bánusz döntetlennel, Dudin és az Európa-bajnok Blübaum is győzelemmel kezdett a rangos nagykanizsai sakktornán

Egyéb egyéni
7 órája