Sandy Casar nyert

RÁC BENEDEK BALÁZSRÁC BENEDEK BALÁZS
2007.07.28. 23:26
Címkék

A csütörtöki szakasz rajtja előtt – akárcsak a többi rabobankos versenyzőt – a holland Michael Boogerdet is megrohanták az újságírók, akik természetesen a dán Michael Rasmussen visszaléptetéséről kérdezték. Az idény végén visszavonuló kerekesnek már nagyon elege lehetett az ügyből, illetve az egész Tour de France-ból, azzal kezdte ugyanis nyilatkozatát, hogy legszívesebben már most hazamenne.

A 35 éves bringás, aki profi pályafutása mind a tizenkét évét a Rabobankban töltötte, végül nekivágott a 17. etapnak, sőt a pénteki 18.-nak is, amelyen olyannyira sietett hazafelé, hogy még szökésre is vállalkozott – talán azt remélte, így gyorsabban ér viszsza Hollandiába. A tizenkettedik Francia körversenyén rajtoló versenyzőnek három társa akadt, a belga Axel Merckx, valamint két francia, Sandy Casar és Laurent Lefevre.

A szökevények közül a leleményes Casar a cél előtt 2.3 kilométerrel észrevette, hogy a többiek a külső íven kerülik meg az út közepén elhelyezett járdaszigetet, erre ő a belső íven robbantott, nagyjából százméteres előnyre szert téve. Ám Boogerd minden energiáját mozgósította, utolérte Casart, és mivel a Francaise des Jeux kerekesét a sprintben sem tudták legyőzni, így a 28 éves versenyző ötödik Tourján első szakaszgyőzelmét aratta.

A mezőnyhajrában a zöld trikós Tom Boonen volt a leggyorsabb. A Francia körverseny a szombati 54 kilométeres időfutamon dőlhet el, ahol az első helyre pályázó ausztrál Cadel Evansnek 1:50 perc hátrányt kell ledolgoznia a sárga trikós spanyol Alberto Contadorral szemben. A szakasz előtt ez még 1:53 perc volt, ám a mezőnyhajrában az első tíz helyezett, köztük Evans három másodpercet vert a többiekre, így Contadorra is. A Tour első időfutamán Evans 1:14 perccel volt gyorsabb a spanyolnál, a szezon korábbi időfutamai mindkét kerekest bizakodással tölthetik el: a Dauphiné Libérén Evans 2:43 percet vert a spanyolra, a Baszk körversenyen viszont Contador előzte meg riválisát 53 másodperccel.

Legfrissebb hírek

Lehetséges, hogy műteni kell Böde Dánielt – sajtóhír

Labdarúgó NB I
4 órája

Mellékfoglalkozás – Mohay Gábor publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Vasárnapi sportműsor: NB I, NB II; Milák Kristóf és Kós Hubert Eb-döntőben úszik

Birkózás
4 órája

Meglátogattuk Szalai Józsefet, aki szórja a gólokat Pakson; Megakadtak a tárgyalások a Videoton Fehérvár FC értékesítéséről

E-újság
4 órája

Mindhárom élvonalbeli csapat továbbjutott szombaton az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
5 órája

Atlétikai Eb: hatodik lett a női 4x100-as magyar váltó a döntőben!

Atlétika
5 órája

Szélesi Zoltán: A kapott gólnál sajnos a saját dolgunkat nehezítettük meg

Labdarúgó NB I
5 órája

Bánusz döntetlennel, Dudin és az Európa-bajnok Blübaum is győzelemmel kezdett a rangos nagykanizsai sakktornán

Egyéb egyéni
5 órája