Andrew Bradley maradt az élen

ROSTA VIKTORROSTA VIKTOR
2007.07.28. 23:26
Címkék

A GDHS Tour de Hongrie ne gyedik, pénteki szakaszán Sátoraljaújhely és Bükkszentkereszt között 180 kilométert tettek meg a versenyzők, egy harmadik kategóriás, és két első kategóriás hegy, valamint a hegyi befutó nehezítette a kerékpárosok dolgát. Az idei Magyar körversenyen először történt súlyosabb baleset: a német Konrad Michael Opitznak kificamodott a bal válla, ezért fel kellett adnia a viadalt.

Tizenhét kilométerig gyakorlatilag együtt haladt a mezőny, ekkor a szlovák Stefan Freivolt (ZS Sport as Podbrezová), valamint a lengyel Tomasz Leszniak (Weltour Polska) lépett el negyven másodperccel a többiektől, de újabb tizenhét kilométer múlva a mezőny utolérte a szökevényeket. 55 kilométer megtétele után két csoport, egy tízes és egy hármas boly haladt az élen. A mezőny 80 kilométer megtétele után három részre szakadt: egy tizenkét tagú boly haladt 3:26 másodperccel megelőzve az őt üldöző tizenegy tagú csoportot, amely öt perccel haladt a mezőny előtt. A szökevények és a mezőny közötti különbség később tovább nőtt, mert egy vasúti sorompó állta a mezőny útját.

A 129. kilométeren az élbolyt utolérték az üldözők, és ettől kezdve huszonhárman kerekeztek elöl, körülbelül húsz perccel megelőzve a mezőnyben haladókat. A hegyi befutó előtti utolsó hajrában Tomasz Leszniak haladt át elsőként a célon, megelőzve a cseh Jan Bartát (DT-Specialized Mix), valamint Szórádi Balázst (Gepida Velo.hu). Az összetettben vezetőnek járó sárga trikót megőrizte az ausztrál Andrew Bradley (Swiag Pro-Cycling Team).

Legfrissebb hírek

Hatékonyság csúcsra járatva: Torinóban is nyert a Lazio

Olasz labdarúgás
15 perce

Bronzérmes lett Törökországban a Hajós, Niemeier strandröplabdapáros

Röplabda
51 perce

Férfi röplabda: drámai meccsen győzte le DEAC a Pénzügyőrt

Röplabda
1 órája

A felső lécet súrolta a 11-es – a Kisvárda–Fradi meccs legjobb képei

Labdarúgó NB I
1 órája

Rangadót nyert Zsolnán a DAC, és ötpontos előnnyel vezet

Minden más foci
1 órája

Manu Bueno és Diomande is betalált a hajrában

Spanyol labdarúgás
2 órája

Kocsis Csillag aranyérmet nyert a SUP-világbajnokságon

Kajak-kenu
2 órája

Európai kézilabdaligák: Máthé Dominik nyolc gólt szerzett

Kézilabda
2 órája