Beperelték a West Hamet

2007.07.26. 00:08
Címkék

Kezd eldurvulni az eddig sem békés Carlos Téveztörténet. Kia Joorabchian és a West Ham United ugyanis az angol Legfelső Bíróság előtt folytatja, miután az MSI, illetve JSI nevű cége révén Carlos Tévez kereskedelmi jogait birtokló iráni-brit üzletember betartotta fenyegetését, és beperelte az argentin csatár játékjogával rendelkező „kalapácsosokat”. Miután kedden a Nemzetközi Labdarúgószövetség azt javasolta a vitázó feleknek, vigyék az ügyet a nemzetközi Sportdöntőbíróság elé, Joorabchian ügyvédei attól félve, hogy a zárt ajtók mögötti tárgyalásokon nem mutathatják be a szerintük érvényes és a javukra döntő MSI/JSI-West Ham-szerződést, és így elesnek a Manchester United által majdan fizetendő átigazolási díjtól, azonnal polgári peres útra terelték a vitát. „A cégek azt szeretnék elérni a bíróság bevonásával, hogy a West Ham végre törölje Carlos Tévez regisztrációját a közöttünk fennálló szerződéseknek megfelelően. A lényeg, hogy Tévez a Manchester United játékosa lehessen, amilyen hamar csak lehetséges” – mondta Graham Shea jogi képviselő.

Legfrissebb hírek

Felkészülés: megnyerte a Telekom-kupát a Bayern, óriási pofonba szaladt bele a Frankfurt

Minden más foci
4 perce

Birkózás: vasárnap startol az U20-as világbajnokság Pozsonyban

Utánpótlássport
24 perce

NB II: Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Gyirmót FC Győr

Labdarúgó NB II
35 perce

NB II: Mezőkövesd Zsóry FC–BVSC-Zugló

Labdarúgó NB II
38 perce

NB II: Diósgyőri VTK–FC Ajka

Labdarúgó NB II
39 perce

NB II: Máris vezet a Barcika – ÉLŐ eredménykövető!

Labdarúgó NB II
40 perce

Nincs még gól a Nyíregyháza–Kisvárda bajnokin

Labdarúgó NB I
41 perce

NB II: FC Nagykanizsa–Soroksár SC

Labdarúgó NB II
42 perce