Vadnyugat keleten

CSILLAG PÉTERCSILLAG PÉTER
2007.07.22. 23:55
Címkék
Westernfilmekbe illő jelenetek kísérték a Sampdoria bulgáriai fellépését: a genovai csapat tagjait egy vitatott szituáció után székekkel dobálták meg a bolgár Cserno More Várna szurkolói. Az egyik ülőke éppen Koman Vladimir mellett csattant a földön.

A leghírhedtebb külvárosi késdobálók békés helynek számítanak a bolgár Cserno More Várna stadionjához képest, a csapat szurkolói igazi vadnyugati fogadtatásban részesítették a Sampdoria játékosait: az 1–0-ra elveszített szombati Intertotókupa-mérkőzés során szinte minden mozdítható tárggyal igyekeztek eltalálni a vendégeket. Ha az olaszok magyar támadó középpályásának, Koman Vladimirnak nem jók a reflexei, nagyobb baja is származhatott volna a burgaszi drukkerek célbadobó versenyéből. „Félelmetes élmény volt, amikor egyszer csak mellettem csattant a földön egy lelátóról behajított szék – emlékezett vissza az eseményekre a mérkőzésen kezdőként 63 percet játszó futballista. – Éppen az oldalvonal mellett álltam, így villámgyorsan odébb kellett ugranom, nehogy a következő ülés már valóban a hátamon puffanjon. A dobálás egyébként azután kezdődött, hogy a bolgár szurkolók tizenegyest reklamáltak csapattársam, Sergio Volpi lökésgyanús megmozdulása után, amelyet a játékvezető nem fújt le. Amikor a bíró észrevette a szurkolói rendbontást, azonnal leállította a játékot, ugyanúgy, ahogy a mérkőzés elején is, amikor ezernyi pénztárblokkal árasztotta el a pályát a hazai tábor.” A magyar játékos elmondása szerint mindkét esetben jó néhány perces kényszerpihenő következett, de a találkozón nem csak ezt a két soron kívüli szünetet rendelte el a játékvezető, hanem a hőség miatt is kétszer engedélyezett egy kis szusszanást a csapatoknak. A mérkőzés visszavágóját egyébként július 28-án, szombaton játsszák Genovában, valószínűleg békésebb körülmények között, és remélhetőleg újra Koman Vladimirral a Sampdoria kezdőcsapatában.

Legfrissebb hírek

Hokigálával szinte biztos az elitben maradás!; Nikitschert sokkolták Rossi szavai

E-újság
4 órája

Szerdai sportműsor: Európa-liga-döntő Isztambulban, folytatódik a jégkorong-vb

Minden más foci
4 órája

Majoross Gergely: Volt egy tervünk, ezt többé-kevésbé megvalósítottuk

Jégkorong
4 órája

Semmi sincs kőbe vésve – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
4 órája

Elvonási tünetek – Malonyai Péter publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Jégkorong-vb: Ausztria a letteket is elintézte a mieink csoportjában

Jégkorong
5 órája

Kerékpár: a tisztújítást elvetették, de a szakmai tervet és a költségvetést nem fogadták el

Kerékpár
5 órája

RangAdó Díjátadó: Vitális Milán a legjobb játékos, Borbély Balázs a legjobb edző

Labdarúgó NB I
5 órája
Ezek is érdekelhetik