Magyar páros a vb-n

2007.07.19. 23:33
Címkék
A Mayer Gábor, Pálinkás Ferenc kettős a következő idényben rajthoz áll a teljes rali-világbajnoki sorozaton. A csütörtöki bejelentés azért is sporttörténeti jelentőségű, mert magyar párosnak ez korábban nem sikerült.

A vadonatúj fejlesztésű N-csoportos Subaru Impreza békésen álldogál a bemutatása alkalmából feldíszített kertben, körülötte leendő gazdái sertepertélnek – látható izgalommal. Mayer Gábor és Pálinkás Ferenc néhány napja már kipróbálta a versenygépet – 80 km-t teszteltek a hétvégi Veszprém-rali előtt. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy a fent említett két úriember ezzel az Imprezával áll rajthoz a 2008. évi rali-világbajnokság összes futamán – és már az idén is kettőn, méghozzá a Prodrive (a gyári Subaru-csapat) teljes támogatását élvezve.

Ha őszinték akarunk lenni, a párosról korábban nemigen hallottunk – a mostani bejelentés azonban pestiesen szólva igazán nagy durranás.

Persze utóbb az is kiderül, Mayer régi motoros a szakmában. Tíz évvel ezelőtt az olasz bajnokságban kezdte egy Lanciával (emlékeznek, az még a Piero Liatti nevével fémjelzett korszak volt), s bár kihagyott néhány idényt, sohasem tett le arról, hogy valóra váltsa ralis álmait.

Most jött el az idő.

Mayer az év elején üzleti kapcsolatba került a Prodrive-val, szó szót követett, a pilóta elküldte a versenyeken rögzített komputeradatait, a külső és belső kamerás felvételeit, néhány hónap múlva pedig megszületett az együttműködési megállapodás. Mayer mintha csodavilágba csöppent volna, egyszer csak a világbajnok Petter Solberg korábbi mérnökével konzultált, ő adott tanácsokat neki a teszten. A magyar először talán egy kicsit meg is szeppent, hiszen ez az autó sokkal jobb, mint az előző versenygépe volt. Gyorsabb, dinamikusabb, kezelhetőbb. És a jelek szerint mindent kibír. Kemény, murvás pályán tesztelték, de az eltépődött matricák lecserélésén kívül semmit sem kellett javítani rajta.

Ami a felkészítést illeti, a hazai Tagai Racing szervizesei és a Prodrive szakemberei együtt dolgoznak majd az autón – a cél egyelőre a tanulás. A páros amellett, hogy ezzel a szuper Subaruval rajthoz áll az országos bajnokság hátralévő futamain, már az idénre is két vb-futamot tervez – az egyik ezek közül biztosan a Brit rali.

„A legfontosabb, hogy ne illetődjünk meg. Meg kell tanulnunk kezelni a Subarut, és felvenni a világbajnoki mezőny ritmusát. Érzem, hogy nagy a feladat, és olyan lehetőség előtt állunk, ami sokaknak nem adatott meg hazánkból, de szerintem nem hozunk szégyent a magyar mezőnyre” – mondta Mayer, aki a hétvégi ob-futamon természetesen szeretne a legjobbak között végezni az N-csoportban.

Tegyük hozzá, ezzel az autóval jó esélye van rá.

Legfrissebb hírek

Nem tudott eljutni a hosszabbításig, hajrában kapott góllal kiesett a Konferencialigából az ETO

Európa-konferencialiga
2 perce

Milák Kristóf: Mi lenne, ha még edzenék is?

Úszás
9 perce

Borbély Balázs: A két mérkőzést összevetve megérdemelten jutottunk tovább

Európa-liga
26 perce

Urbán Zita a 15. helyen végzett 3000 méter akadályon az atlétikai Eb-n

Atlétika
47 perce

Redzicék nagyot fordítottak, továbbjutott a Salzburg az Európa-ligában

Európa-liga
1 órája

Kl-selejtező: Várkonyi Bence és Molnár Ádin csapata is ott van a rájátszásban, iksz Dunaszerdahelyen

Európa-konferencialiga
1 órája

Így szólt a Himnusz kétszer Milák Kristófnak és egyszer a váltó többi tagjának a vizes Eb-n – videók

Úszás
1 órája

Tizenegyes, öngól – a Ferencváros kiejtette a Górnik Zabrzét, jöhet a Trabzonspor az El-főtábláért!

Európa-liga
1 órája