Bede Ferenc lett a csúcstartó

2007.07.19. 23:33
Címkék

Az elmúlt héten háromnapos edzőtáborban vettek részt a játékvezetők Tatán. Az elméleti és fizikai tesztek teljesítése mellett a vezetőség nagy hangsúlyt fektetett az asszisztensi feladatokra, de külön is kiemelték a sértő lelátói hangulat kezelését és visszaszorítását. A most rajtoló szezonban a tavaszi idényhez hasonlóan tizenhét játékvezető működik majd az élvonalban. A keretben mindössze egyetlen változás történt: Gergely Sándor helyére a 28 esztendős Veizer Roland került, aki újoncként debütálhat ősszel a Borsodi Ligában. A mezőny legrutinosabb játékvezetője Bede Ferenc, aki 217 mérkőzésen fújta a sípot, őt 166 meccsel Szabó Zsolt, valamint a 151 találkozón bíráskodó Arany Tamás követi. A keret legidősebbje Bede Ferenc a maga 41 és fél évével, „megelőzve” Arany Tamást (41) és Mészáros Istvánt (38). A legfiatalabb Fábián Mihály, a miskolci születésű sporttárs 27 évesen már a FIFA-keret tagja, és 66 NB I-es mérkőzésen bíráskodott. Az őszi idényben működő játékvezetők (zárójelben az eddigi élvonalbeli mérkőzéseiket tüntettük fel, a FIFA-kerettagokat vastag betűvel jelöltük): Arany Tamás (151), Bede Ferenc (217), Berger József (7), Bognár Tamás (19), Fábián Mihály (66), Iványi Zoltán (17), Kassai Viktor (109), Mészáros István (14), Pánczél Krisztián (5), Sápi Csaba (106), Solymosi Péter (75), Sulyok Gergely (2), Szabó Sándor (24), Szabó Zsolt (166), Szilasi Szabolcs (16), Vad II István (48), Veizer Roland (–).

Legfrissebb hírek

Nem tudott eljutni a hosszabbításig, hajrában kapott góllal kiesett a Konferencialigából az ETO

Európa-konferencialiga
2 perce

Milák Kristóf: Mi lenne, ha még edzenék is?

Úszás
9 perce

Borbély Balázs: A két mérkőzést összevetve megérdemelten jutottunk tovább

Európa-liga
26 perce

Urbán Zita a 15. helyen végzett 3000 méter akadályon az atlétikai Eb-n

Atlétika
47 perce

Redzicék nagyot fordítottak, továbbjutott a Salzburg az Európa-ligában

Európa-liga
1 órája

Kl-selejtező: Várkonyi Bence és Molnár Ádin csapata is ott van a rájátszásban, iksz Dunaszerdahelyen

Európa-konferencialiga
1 órája

Így szólt a Himnusz kétszer Milák Kristófnak és egyszer a váltó többi tagjának a vizes Eb-n – videók

Úszás
1 órája

Tizenegyes, öngól – a Ferencváros kiejtette a Górnik Zabrzét, jöhet a Trabzonspor az El-főtábláért!

Európa-liga
1 órája