24 ÓRA

2007.07.19. 23:33
Címkék

Argentin érkezettArgentin érkezett

DIÓSGYŐR. Szerződést kapott Miskolcon Matías Navarrete, az argentin–olasz kettős állampolgárságú labdarúgó. A középpálya jobb oldalán, illetve az irányítóként is bevethető 20 esztendős játékos egy évre igazolt a DVTK-hoz. Navarrete nyolc éves korától a Boca Juniorsban nevelkedett, és szerepelt a tartalékcsapatban is.

Kapus Egerszegről

SOPRON. Enyhülni látszanak a gondok a kapusposzton az FC Sopronnál. Amint arról Ambrus András, a klub alelnöke beszámolt, a soproniak megállapodtak Varga Zoltánnal, akinek lejárt a szerződése előző klubjánál, a Zalaegerszegnél, így szabadon igazolható volt. Az eddig több mint száz NB I-es mérkőzésen szereplő 30 esztendős kapust egy évre szerződtették a soproniak.

Elnöki kitüntetés

BUDAPEST. A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) technikai és fejlesztési bizottságának tagjává választották Kisteleki Istvánt. A szervezet június 27-i zürichi ülésén foglalkozott az állandó bizottságok személyi összetételével, s a döntésről a FIFA főtitkára, Jérőme Valcke levélben értesítette az MLSZ elnökét.

Futball a hőségben

GYŐR. Megnyitották szerda este a Hungary Cup nemzetközi utánpótlás labdarúgótornát. A győri négynapos viadalon kilenc ország nyolcvanöt csapata vesz részt, melynek programját a szervezők a nagy hőség miatt megváltoztatták. Ezért a résztvevő együttesek egyetértésével naponta 11 órától 14.30ig nem rendeznek mérkőzéseket, s csökkentették a játékidőt. A pályákon vízpermetezőket állítottak fel.

Képernyőn a BL-csata

DEBRECEN. A Duna Televízió közvetíti július 31-én a DVSCTEVA hazai Bajnokok Ligája-selejtező mérkőzését. A találkozó 20.45-kor kezdődik, amelyen az északír Linfield, vagy a svéd Elfsborg lehet a Loki ellenfele.

Tragikus motorozás

HALÁLOZÁS. Motorbalesetben elhunyt Molnár Balázs, a Vasas labdarúgója. A mindössze 19 esztendős támadó az angyalföldiek U19-es csapatától az elmúlt hetekben került fel a juniorkeretbe, hogy az ősztől az NB III-ban szerepelhessen. A fiatal labdarúgó temetéséről később intézkednek.

Legfrissebb hírek

Kl-selejtező: Várkonyi Bence és Molnár Ádin csapata is ott van a rájátszásban, iksz Dunaszerdahelyen

Európa-konferencialiga
42 perce

Redzicék nagyot fordítottak, továbbjutott a Salzburg az Európa-ligában

Európa-liga
42 perce

Takács Boglárka a 8. lett 200 méteren az atlétikai Eb-n

Atlétika
46 perce

Klekner Hanga 7. lett az Eb-n, rúdugrásban

Atlétika
1 órája

Nem tudott eljutni a hosszabbításig, hajrában kapott góllal kiesett a Konferencialigából az ETO

Európa-konferencialiga
1 órája

„Hihetetlen a pali!” – Bamidele Yusuf Kristoffer Zachariassenről

Európa-liga
1 órája

Milák Kristóf: Mi lenne, ha még edzenék is?

Úszás
1 órája

Borbély Balázs: A két mérkőzést összevetve megérdemelten jutottunk tovább

Európa-liga
1 órája