Szávay továbbjutott

2007.07.18. 00:10
Címkék
Győzelemmel kezdett Szávay Ágnes a palermói WTA-versenyen, így bejutott a 16 közé. A torna másik magyarja, Nagy Kyra ellenfele késői érkezése miatt csak szerdán lép pályára.

Wimbledon óta először raga dott ütőt Szávay Ágnes, de szemernyit sem romlott a rövid szünet alatt első számú női játékosunk formája. Pályafutása során először kiemeltként vághatott neki egy WTA-tornának, és rögtön igazolta a papírformát: az első fordulóban meggyőző fölénnyel, könnyedén verte meg a világranglista 86. helyén álló Ioana Raluca Olarut, akit a legutóbbi rangsorban 33 hellyel előzött meg. Hozzá kell tenni, a román lány is felszálló ágban van, hiszen még Szávaynál is fiatalabb: csupán márciusban múlt 18, és ezen a versenyen a selejtezőből került fel a főtáblára.

Ott aztán mindössze három játékot tudott nyerni a 19. születésnapját december végén ünneplő magyar csillag ellen. A győzelem 15 WTA-pontot és 1775 dollárt hozott Szávayék konyhájára. No de reméljük, ez még korántsem a végállomás Palermóban, mert a szintén a legyőzhető kategóriába tartozó Jekatyerina Bicskova ellen játszik a második körben. Az orosz játékos jelenleg 101. a világranglistán. Kettejük párharcának nincs előzménye, ugyanis a hivatalos adatok szerint még sosem játszottak egymás ellen tétmeccset, így tehát nem tudni, fekszik-e a játékstílusa.

Második számú teniszezőnőnk, Nagy Kyra ezzel szemben még mindig arra vár, hogy lejátszhassa az első fordulós mérkőzését. Az ok: ellenfele, Tatjana Malek a hét végén Japánban játszott a Federationkupában, ahol két meccset nyert hazája, azaz Németország színeiben. A Nagyot a listán 32 hellyel megelőző rivális állítólag még nem érkezett meg Olaszországba...

Legfrissebb hírek

Lengyel huligánok ferencvárosi szurkolókra támadtak egy zabrzei pizzériában

Európa-liga
3 perce

Bátori Lilianna nem gondolta volna, hogy a 188 centiméter kevés lesz az Eb-döntőhöz

Atlétika
39 perce

A bíróság felmentett, a szövetség viszont eltiltott a válogatottságtól négy kanadai hokist

Jégkorong
51 perce

Gombafertőzés miatt elhalasztották a Celta–Osasuna spanyol bajnokit

Spanyol labdarúgás
58 perce

Veszélyben a Lech Poznan feröeri El-meccse

Európa-liga
1 órája

Doku hosszabbított a Cityvel, Frattesi a Lazióba kerül kölcsönben – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Isztambulban rendezik a januári Spanyol Szuperkupát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
1 órája

Asztalitenisz WTT: András Csaba kiesett a 32 között Malmőben

Egyéb egyéni
1 órája