Maradhat a kameruni

2007.07.18. 23:49
Címkék

A másodosztályú FC Ajka együttesét látta vendégül BFC Siófok, igaz, az NB I-es újonc fiataljaival állt ki, ám így is 3–2-es győzelmet aratott a találkozón. Az első csapat keretéből is pályára léptek néhányan, a kapuban Balikó Milán, a védelemben Sütő László, illetve a támadóként Kozmor Ákos (mindketten 1-1 góllal járultak hozzá a sikerhez). Pályára lépett a siófokiak egyetlen légiósa is, a kameruni Eugene Fomun, aki Görögországból érkezett vissza klubjához. Mint ismert a vezetők engedélye nélkül indult „kirándulásra”. A játékos meggyőző magyarázattal szolgált, miszerint korábbi görög klubjánál tartozását akarta behajtani. Ezt követően a vezetők úgy döntöttek, a játékos továbbra is a keretben maradhat. Ám az első két fordulót eltiltás miatt így is ki kell hagynia.

Legfrissebb hírek

Vizes Eb: Milák Kristóf vállalja a váltót – irány a dobogó?

Úszás
17 perce

Versenylista futóínyenceknek Kozma Rolandtól: Daráló, Julian Alps és A Kör

Csupasport
1 órája

Kovács Mátyás csapattársa lehet Gruber Zsombor – sajtóhír

Labdarúgó NB I
1 órája

Meccsélménnyel felérő kaland Zabrze mélyén – videó

Európa-liga
1 órája

Nem áll meg a forgóajtó: jönnek-mennek az F1-es csapatfőnökök

F1
1 órája

„Tartom magam ahhoz, amit mondtam, és amiért kiállítottak” – négy mérkőzésre tiltották el Bódog Tamást

Labdarúgó NB I
1 órája

Lengyel huligánok ferencvárosi szurkolókra támadtak egy zabrzei pizzériában

Európa-liga
2 órája

Vízilabda: győzelem a törökök ellen az U20-as férfi Eb-n

Utánpótlássport
3 órája