Könnyen kettészakadhat a mezőny

2007.07.18. 23:49
Címkék

Noha Várhidi Péter már hetek óta járja a pályákat, és folyamatosan figyeli a csapatok felkészülési mérkőzéseit, pénteken a szövetségi kapitány számára is elkezdődik az idei futballszezon. A szakvezető amellett, hogy kollégáival együtt megpróbál minél több első osztályú összecsapást megnézni, a külföldön légióskodó magyar labdarúgók meccseire is elutazik majd.

Várja már az első fordulót?

Hogyne várnám, bár eddig sem tétlenkedtem, több együttes felkészülési mérkőzésére kilátogattam, és a Szuperkupa-meccseket is a lelátóról figyeltem – mondta lapunknak Várhidi Péter. Optimista? Ha arra gondol, hogy színvonalas bajnokságra számítok-e, azt mondom: bizakodó vagyok.

Szakemberek szerint nem lesz nehéz felülmúlni az előző szezont, amelyet egyszerűen minden idők egyik leggyengébb idényének neveztek...

Azért ez nincs teljesen így. Az előző bajnokságban több csapat is megpróbálkozott a fiatalítással, ami természetesen nem hozhat eredményt egyik napról a másikra. Végignézve a klubok nyári igazolásain, látható, hogy az idén már a stabilitást helyezik előtérbe a csapatok – sok együttes külföldről szerződtetett játékost, és jó néhány helyen a rutinosabb labdarúgók kerültek előtérbe.

Mit gondol, lesz ellenfele az immár három éve egyeduralkodó Debrecennek?

Remélem, bár kétségtelen, ezúttal is a Loki a legnagyobb favorit. Az Újpestet emelném még ki, amely remekül erősített, rajtuk kívül a Győr, a Zalaegerszeg és az MTK csatlakozhat a dobogóért folyó harchoz. Az ETO változtatott, és átállt egy új szisztémára: a fiatalítás háttérbe szorult, az eredményesség lett az elsődleges szempont, amelyre garancia lehet Egervári Sándor érkezése.

Ha igaza lesz, az idén sem számíthatunk túl sok izgalomra...

Attól még, hogy néhány csapat kiemelkedik a mezőnyből, lehetnek színvonalas mérkőzések. Véleményem szerint kettészakad majd a mezőny: az élbolyba tartozókkal több gárda képtelen lesz felvenni a versenyt. Persze vannak olyan együttesek, amelyek ugyan kiscsapatnak számítanak, ám sokat várhatunk tőlük: ilyen például a Paks, amely legutóbb a kiesés ellen küzdött, most azonban ott lehet az élcsoport közelében.

Mit szól a Élcsapatok Kupájához, illetve ahhoz, hogy a tartalékok az NB III-as bajnokságban szerepelnek?

pataink. Kérdés, a klubok a legjobb összeállítású együttesekkel szerepelnek-e a kupában, vagy ezeken a meccseken lehetőséget adnak a fiataloknak. Ami pedig a juniorokat illeti: kiderül majd, hogy milyen erőt képvisel egy-egy tartalékgárda, és miként veszik fel az alacsonyabb osztályú klubok a harcot az élvonalbeli fiatalokkal. Megjegyzem: az utánpótlás-válogatottal korábban játszottunk egy kimondottan erős NB III-as csapat ellen, és akkor tíz gól volt a különbség – a javunkra...

Legfrissebb hírek

Kl-selejtező: Várkonyi Bence és Molnár Ádin csapata is ott van a rájátszásban, iksz Dunaszerdahelyen

Európa-konferencialiga
1 perce

Redzicék nagyot fordítottak, továbbjutott a Salzburg az Európa-ligában

Európa-liga
5 perce

Tizenegyesből vezetést szerzett a magyar bajnok – ETO–Riga visszavágó a Kl-ben

Európa-konferencialiga
18 perce

Így szólt a Himnusz kétszer Milák Kristófnak és egyszer a váltó többi tagjának a vizes Eb-n – videók

Úszás
20 perce

Tizenegyes, öngól – a Ferencváros kiejtette a Górnik Zabrzét, jöhet a Trabzonspor az El-főtábláért!

Európa-liga
26 perce

Bronzmeccset játszhat a hazai felkészülési kézilabdatornán a Bányász

Kézilabda
45 perce

Megállapodás Ferran Torresről; 120 milliós ajánlatot kapott a Chelsea – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
54 perce

Milák Kristóf Európa-csúccsal megvédte címét, és Európa-bajnok a 4x100-as gyorsváltónk is! – videók

Úszás
1 órája