Kiállították Dárdai Pált

2007.07.18. 23:49
Címkék

Német profi pályafutása során először kapott azonnali piros lapot Dárdai Pál, a Hertha BSC középpályása. A berliniek Bad Waltersdorfban edzőtáboroznak, ahol az angol Middlesbrough ellen léptek pályára felkészülési mérkőzésen. Az 1–1-re végződő találkozó 63. percében páros kiállítás történt, miután a játékvezető az 50-szeres magyar válogatott futballistát és Fabio Rochembackot is leküldte a gyepről. „A brazil játékos folyamatosan szabálytalankodott a barátságos meccsen – számolt be a történtekről Dárdai Pál. – A második félidő közepén aztán beleszállt a talpamba. Az ütközés után még egy taslit is lenyomott nekem. Ezért teljesen váratlanul ért, hogy mindkettőnknek felmutatta az indiszpontált formában lévő játékvezető a piros lapot. Dühös vagyok, mert a Német Labdarúgó-szövetség biztosan eltilt néhány mérkőzésre. Emiatt már vasárnap, a következő felkészülési találkozónkon sem léphetek pályára harmadosztályú ellenfelünk ellen.”

Legfrissebb hírek

Kl-selejtező: Várkonyi Bence és Molnár Ádin csapata is ott van a rájátszásban, iksz Dunaszerdahelyen

Európa-konferencialiga
1 perce

Redzicék nagyot fordítottak, továbbjutott a Salzburg az Európa-ligában

Európa-liga
5 perce

Tizenegyesből vezetést szerzett a magyar bajnok – ETO–Riga visszavágó a Kl-ben

Európa-konferencialiga
18 perce

Így szólt a Himnusz kétszer Milák Kristófnak és egyszer a váltó többi tagjának a vizes Eb-n – videók

Úszás
20 perce

Tizenegyes, öngól – a Ferencváros kiejtette a Górnik Zabrzét, jöhet a Trabzonspor az El-főtábláért!

Európa-liga
26 perce

Bronzmeccset játszhat a hazai felkészülési kézilabdatornán a Bányász

Kézilabda
45 perce

Megállapodás Ferran Torresről; 120 milliós ajánlatot kapott a Chelsea – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
54 perce

Milák Kristóf Európa-csúccsal megvédte címét, és Európa-bajnok a 4x100-as gyorsváltónk is! – videók

Úszás
1 órája