Az UEFA elé kerülhet a kínos Mészöly-ügy

2007.07.18. 00:10
Címkék

Hiába mondott le néhány nappal ezelőtt Mészöly Kálmán a Magyar Labdarúgó-szövetségben betöltött minden pozíciójáról, a múlt csütörtökön a sporttelevízióban élő adásban tett nyilatkozata miatt kialakult botrány továbbra is nagy port kavar, és ami lényeges: immár nem csak Magyarországon.

A korábbi 61-szeres magyar válogatott, volt szövetségi ka pitány, az MLSZ szakmai ta nácsadója a sporttelevízió Zu hanyhíradó című műsorában súlyosan ras szista kijelentést tett a fekete bőrű légiósokra: „Épphogy

lejöttek a fáról Afrikában, és már hozzák is őket.”

A kijelentésért azóta ugyan elnézést kért Mészöly Kálmán, a Mahatma Gandi Emberi Jogi Egyesület számára viszont ez nem elegendő, egészen az UEFAig akarják vinni az ügyet.

„Nem akartam hinni a fülemnek, amikor a televízióban hallottam Mészöly Kálmán nyilatkozatát – mondta az egyesületelnöke, Gibril Deen, aki nem mellékesen a Testnevelési Egyetem edzői karán végzett. – Nem

értem, ha valaki ilyen fontos pozíciót tölt be, hogyan nyilatkozhat ilyet. Nem vagyunk hajlandóak en nyiben hagyni, lefordíttatjuk az újságokban megjelent cikkeket, és az UEFA-nak jelentjük az esetet. Megkérjük őket, hogy vizsgálják ki az ügyet.”

Gibril Deen elmondta, néhány, Magyarországon futballozó légiós már korábban is jelezte neki, hogy a pályákon is mindennaposak az ilyen megnyilvánulások.

„A Honvédban futballozó Genito már korábban szólt nekem, hogy ugyan remekül érzi magát Kispesten, az idegenbeli mérkőzéseken többször is majomhuhogásra hasonlító hangokkal sértik meg az afrikai légiósokat

–folytatta Gibril Deen. – Azért szeretnénk az UEFA elé tárni az ügyet, hogy hasonló eset ne fordulhasson elő Magyarországon.”

Az MLSZ – amely csatlakozott a zéró tolerencia mozgalmához, és elítéli a megkülönböztetést – kellemetlen helyzetbe került, hiszen kérdés, hogy a beadvány megérkezése után lesz-e az UEFA-nál folytatása az ügynek.

Legfrissebb hírek

Lengyel huligánok ferencvárosi szurkolókra támadtak egy zabrzei pizzériában

Európa-liga
3 perce

Bátori Lilianna nem gondolta volna, hogy a 188 centiméter kevés lesz az Eb-döntőhöz

Atlétika
39 perce

A bíróság felmentett, a szövetség viszont eltiltott a válogatottságtól négy kanadai hokist

Jégkorong
51 perce

Gombafertőzés miatt elhalasztották a Celta–Osasuna spanyol bajnokit

Spanyol labdarúgás
58 perce

Veszélyben a Lech Poznan feröeri El-meccse

Európa-liga
1 órája

Doku hosszabbított a Cityvel, Frattesi a Lazióba kerül kölcsönben – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Isztambulban rendezik a januári Spanyol Szuperkupát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
1 órája

Asztalitenisz WTT: András Csaba kiesett a 32 között Malmőben

Egyéb egyéni
1 órája